Sail – Hajókiállítás Amsterdamban

5 évente rendezik meg Amsterdamban a Sail hajókiállítást, ami valójában egy óriási egész héten át tartó parádé óriási tömeggel, bulikkal, tűzijátékkal, kajásbódékkal és persze sok hajóval, ami az amsterdami kikötőben vonul fel. A nagyobbak a parthoz vannak kikötve, és ha türelmes az ember, akár fel is juthat rájuk, míg a kisebbek a turistákkal illetve a civilek a saját hajóikkal fel és alá köröznek az Ij folyón.

Mi is kint voltunk most szombaton, úgyhogy beszéljenek helyettem a képek 🙂

IMG_1314IMG_1394 IMG_1389 IMG_1350 IMG_1336 IMG_1335 IMG_1330 IMG_1329 IMG_1349IMG_1323IMG_1388

Hadihajók is voltak. A legnagyobbra mi is fel szerettünk volna menni, de sajnos későn álltunk volna be a sorba, pedig még másfél óra lett volna a zárásig… Képzelhetitek mekkora volt a sor…

IMG_1394 IMG_1393 IMG_1359 IMG_1385

Attrakciók kicsiknek és nagyoknak:

IMG_1358 IMG_1343 IMG_1346 IMG_1347IMG_1390

Reklámok

Én és az elveim

Ma fel kellett adnom egy elvemet, miszerint nyáron NEM veszek fel csizmát… Miután három napja megállás nélkül esik az eső és a hőmérő higanyszála maximum 15 fokig kúszik fel, ha nem akarom, hogy a szép cipőim mind tönkre menjenek a víztől, jobb híján alternatív megoldáshoz kell folyamodjak: a.) strandpapucs, b.) csizma. A 15 fok el is döntötte a kérdést.

Amúgy a hollandok lelkivilágában ez nem okoz ekkora törést; már a júliusi hidegfrontnál is előkerültek a csizmák (akkor én még tartottam magam), de ma ahogy néztem az állomáson, a nők 6o%-a csizmában volt (nem ám kis bokacsizmára gondoljatok, hanem a rendes téli lovaglócsizmákra), maradék pedig nyitott szandálban mezítláb. Néhányan a nem bennszülöttek közül próbálkoztak a balerinákkal vagy a Converse típusú vászoncipőkkel, de azok ebben az időben 1o perc után halálra vannak ítélve.

Vigyázz, hogy mit kívánsz :)

Most, hogy már egy hónapja dolgozom és mindenki azt kérdezi, hogy „na, hogy tetszik?”, úgy gondolom, hogy jobb, ha itt foglalom össze milyen is a jelenlegi melóm.

Ahogy korábban már említettem, egy globális pozícióban dolgozom: termékfejlesztés, országokkal való egyeztetés, globális anyagok (tréning anyagok, kutatások, prezentációk…stb) elkészítése. Ameddig helyi vagy pár országos munkám volt, mindig a global csapatot „irigyeltem” főleg a termékfejlesztés miatt, de ugyanez a csapat koordinálja az izgalmas kutatásokat, alkotja meg az irányelveket, amiket az országoknak aztán követniük kell. És ha egy ország kilógott a boxból, amibe belerakták – mint pl Magyarországgal ez rendszeresen megtörtént – akkor véget nem érő diszkussziók által sikerült vagy éppen nem sikerült meggyőzni a központiakat, hogy akkor az adott termékre/kommunikációra nekünk mégis szükségünk van, hadd hozhassuk.

Most itt ülök és terméket fejlesztek, ami a valóságban azt jelenti, hogy folyamatosan vitatkozok a mérnökökkel 🙂 Először azokkal, akik a termék dizájnt tervezik, utána azokkal, akik a termékköltséget kalkulálják, hány darab gyártósorra van szükség, mi valósítható meg, mi fér bele a büdzsébe… Az országok jönnek a kívánságaikkal (haha, most visszakapom, amit csináltam a korábbi munkahelyeimen), közben mindent, amit mondunk a termékről, illetve amit az országok mondani fognak validálni kell – újabb és újabb meetingek a jogászokkal, quality-sekkel, azokkal, akik a termék az egyes országokba való bejelentését és regisztrációját intézik…
Az országok utálnak. Nem engem, hanem a global pozíciót. Ugyanis a globalizációval az ő személyes hatáskörük, döntési kompetenciájuk lett megnyirbálva, tehát úgy kellek nekik, mint hátukra a púp. (Azt hiszem ezt is most kapom vissza… 🙂 )
Plusz persze a rengeteg meeting – korábban sem szenvedtem hiányt belőlük, de most 5 napból 4 teljesen be van táblázva, nagyjából hetekre előre. Jártam korábban az előző munkahelyem központi irodájában, ahova annak idején az egyik regionális kollégát kinevezték globális poziba: hetek alatt teljesen leamortizálódott; nyúzottá vált, egy kávét alig tudtunk meginni, mert rohant meetingről meetingre, közben állandóan csörgött a telefonja, a napját pedig egy kb. 1 nm levegőtlen telefonos szobában töltötte. Azt hiszem kezdem átérezni a helyzetét 🙂

Az első héten komolyan elgondolkoztam: valóban ezt akartam? Ez a pozíció messziről nem így nézett ki 🙂 Nem lenne jobb nekem inkább egy helyi poziban, ahol továbbra is zsonglőrködhetek a büdzsével, hogy kijöjjön a TV kampány és a BTL aktiváció is, plusz már a sales-esekkel való birkózást is megszoktam? Ha ebből a székből nézem, a helyi marketing sokkal csillogóbbnak tűnik: a jó kis fesztiválozások, marketing díjkiosztó gálák, online videóforgatások, TV interjúk… 🙂

Aztán persze két hét után, ahogy belejöttem a folyamatokba, feladatokba, ismerőssé vált a helyi céges „szleng”, már látom a szépséget és az izgalmas dolgokat a mostani helyemen is: itt is ugyanúgy kell zsonglőrködni a büdzsével, csak  nem a marketingköltséget kérik rajtam számon, hanem a termék margin-ját, aminek jelentős része a termékköltség, ami ugye attól függ, hogy milyenre fejlesztem ki. A mérnökök ugyanúgy a kisebb ellenállás felé mennek, mint a sales-esek, egyszerűen itt a műszaki folyamatokba kell beleásnom magam, nem a vevő lelkivilágába, hogy ne tudjanak átvágni, és ugyanúgy nem szabad hagyni, hogy elsőre visszanyomjanak. Persze élvezem, hogy nagy döntési szabadságom van: a következő termékek, amik majd megjelennek a piacon, mind az én döntésem nyomait viselik, úgy fognak kinézni, ahogy nekem sikerült befolyásolnom a dizájnért felelős mérnököket, és olyan lesz az értékesítési eredménye, ahogy sikerült meggyőznöm az országokat, hogy helyezzék fókuszba és támogassák a terméket. Sőt most alkotok meg épp olyan tréninganyagot, amit az országok sok-sok évig tudnak majd használni.
És szépen lassan, ahogy a legtöbb országgal felvettem a kapcsolatot legalább egy gyors bemutatkozó beszélgetésre, kiderül, hogy már  nem is utálnak annyira 🙂
Szóval, nehogy azt higgye valaki, hogy ez panaszkodós bejegyzés, mindössze érdekes látni, hogy ami messziről vonzónak és csillogónak tűnik, bizony az sem fenékig tejfel és nehézségek nélküli helyzet. 🙂 És persze ha az ember belejön, akkor már sokkal gördülékenyebb az egész.

A cég ahol dolgozom multi, tehát a munkához való hozzáállás eltér a hagyományos holland mentalitástól, miszerint fél 5kor mindenki kezéből kiesik a toll, ellenben marad a jó öreg rugalmas munkaidő, ahol a munkának csak eleje van, vége nincs. Valójában én ebben szocializálódtam,  nem okoz nagy törést, főleg, hogy a rugalmas munkaidőnek azért vannak pozitívumai, mint pl. tudsz nap közben ügyet intézni és nem kell fél nap szabikkal bohóckodni vagy éppen lehet otthonról dolgozni. Viszont a vállalat alapvetően holland érdekeltségű, ami ebben az esetben abban nyilvánul meg, hogy bár van kantin (a hollandok nem igazán ebédelnek, csak maximum egy szendvicset -nagyon alap szendvicset- vagy salátát), de egy válogatós embernek a kínálat már nem felelne meg, viszont legalább drága 🙂 Ez mondjuk nem zavar különösen, hiszen N. munkahelyén semmilyen kantin nincs közel se távol, tehát mindenképpen kell kaját készíteni reggelente, úgyhogy ennyi erővel magamnak is megcsinálom az ebédet (salátát szoktunk vinni).
Ilyen szempontból teljesen átálltunk a holland ritmusra, mert N. ugye hideget eszik, tehát vacsorára meleg kell. Ha én meleget ebédelnék, akkor vacsorára nem ehetek újra meleget; az elég gyors hízáshoz vezetne. Szóval a megoldás eléggé adja magát, miszerint ebédre saláta, vacsira meleg kaja. És így a vacsora a későbbiekben jó alkalom lesz, hogy a családnak legyen egy közös étkezése (már a bölcsikben is csak szendvics van ebédre).

Az utazás viszont sok, legalábbis ahhoz képest amihez hozzászoktam. És itt sajnos/szerencsére nem a külföldi utazásokra kell gondolni, mert az osztály úgy van strukturálva, hogy amíg én a termékfejlesztésért vagyok felelős, addig vannak olyan marketingesek, akik az országok teljesítményéért felelősek, így nekik kell az országokat látogatni. Viszont Amszterdamba járok be dolgozni, és mivel egyszer át is kell szállnom, 1 órát vesz igénybe az utazás. Persze nem siránkozhatok, mert a vonatok nagyon jó minőségűek, halkak, tiszták, gyorsak, de akkor is az utazást fölöslegesen eltöltött napi 2 órának ítélem meg … Közben egyébként vicces nézni az embereket reggelenként: mint az amerikai filmekben, mindenkinek ott van a papír kávés pohár a kezében, esetleg eszik az egyik szendvicsüket, amit kivétel nélkül egy átlátszó zacskóból vesznek elő: a szendvics csomagolása itt egyébként úri huncutság (vagy csak nem akarják a környezetet terhelni az extra csomagoló fóliával vagy szalvétával?), így a zacskóban ott figyel a 2-3 szendvics a la nature. A szendvicsek meg ahogy már említettem, nagyon alapok. Ez alatt azt kell érteni, hogy 2 szelet kenyér közt van egy szelet sajt VAGY sonka esetleg egy kis majonéz. Zéró vaj/margarin, zéró saláta/paprika/uborka, egy sajtos-sonkás verzió már luxusnak számít. 🙂 A kenyerekre viszont nem lehet panasz, mert nagyon nagy választék van a mindenféle magos, teljes kiőrlésű változatokból is. Hazafelé útra pedig sokan vesznek egy kis salátát vagy háromszög-szendvicset a szinte minden pályaudvaron megtalálható Albert Hein szupermarket mini „to go” verziójában.

És végezetül azért itt van néhány kép, ha már hazaértünk milyen vacsikat csinálunk otthon:

Indiai csirke zöldséges bulgurral
Indiai csirke zöldséges bulgurral
Szűzérme spárgával és vajmártással (a vajmártás szigorúan porból van. Egyszer próbáltam rendesen elkészíteni, de az eredmény katasztrofális lett és nagyon sok vajat elpocsékoltam)
Szűzérme spárgával és vajmártással (a vajmártás szigorúan porból van. Egyszer próbáltam rendesen elkészíteni, de az eredmény katasztrofális lett és nagyon sok vajat elpocsékoltam)
Saját kreálmány: málnás mascarpone-tejszín hab "ontbijkoek"-on. Az ontbijkoek, azaz reggeli sütemény olyan, mint nálunk a piskóta, csak tömörebb a textúrája és édesebb.
Saját kreálmány: málnás mascarpone-tejszín hab “ontbijkoek”-on. Az ontbijkoek, azaz reggeli sütemény olyan, mint nálunk a piskóta, csak tömörebb a textúrája és édesebb.
Rákaptunk a magyaros kajákra, illetve azon belül a különböző állatokból készült paprikásra. Ez csirkepaprikás céklás rizottóval és sütőben sült céklával
Rákaptunk a magyaros kajákra, illetve azon belül a különböző állatokból készült paprikásra. Ez csirkepaprikás céklás rizottóval és sütőben sült céklával
Egyik nap N. azzal hív fel, hogy úgy enne egy rétest. Ez lett belőle :) Előre gyártott leveles tészta volt az alap, jó sok meggy, egy kis nádcukor, fahéj és zabpehely, hogy felszívja a levet (amint látható ez nem sikerült teljesen :) ) A kinézettel ellentétben nagyon finom lett :)
Egyik nap N. azzal hív fel, hogy úgy enne egy rétest. Ez lett belőle 🙂 Előre gyártott leveles tészta volt az alap, jó sok meggy, egy kis nádcukor, fahéj és zabpehely, hogy felszívja a levet (amint látható ez nem sikerült teljesen 🙂 ) A kinézettel ellentétben nagyon finom lett 🙂