Az ovi és az ovis vírus

Kevés vagyok a H-nek. Igazából ez már hónapok óta kiderült; ahányszor meglátott egy gyereket, már hátat is fordított és kúszott/mászott/kapaszkodott a másik után. Egyszóval gyerektársaság után kellett néznem. Itt – Almereben, a többi várost nem tudom – nincsenek olyan játszóterek, mint Magyarországon, ahova naponta járnak az anyukák játszóterezni, aminek következtében előbb-utóbb összegyűlik egy kényegében állandó csapat. Szóval maradt az ovi, mint az állandó gyerektársaság.
Én ovinak hívom, itt ugyanis nincs külön ovi és bölcsi, hanem három hónaptól négy éves korig “kinderopvang” van, utána kezdődik az iskola. Nem a magyar ovi megfelelője, hanem rendes iskola. Előtte van lehetőség (nem tudom, hogy ez lehetőség e vagy kötelező), iskola-előkészítőre járni délutánonként – ez felel meg a magyar ovinak, ahol már “komolyabb” foglalkozások vannak, nem csak játék és mese. Mi egyelőre a sima oviban vagyunk érdekeltek, a többiről majd akkor írok, ha odaértünk 🙂

Az ovi esetében a legszűkebb keresztmetszet az ár. Ugyanis iszonyat drága. Lehetséges rá adójóváírást kapni, amennyiben mind a két szülő dolgozik (ha valamelyik csak részmunkaidőben, akkor a kalkulációnál figyelembe veszik, és csak annyi napra számolnak, amikor valóban mind a két szülő dolgozott), illetve erősen függ a jövedelemtől. Ha alacsony, akkor akár a felét is vissza lehet igényelni a költségnek, ha magas, akkor minimálisat. Ebből következik, az első lényeges eltérés a magyar és a holland ovik között. Itt is van családi napközinek megfelelő intézmény, viszont teljesen más a megítélése, mint Magyarországon, és ez pont az árból adódik:
Magyarországon CsaNába adja az ember a gyerekét, amennyiben megengedheti magának anyagilag, hiszen az fizetős, szemben az állami bölcsivel. A CsaNában kisebbek a csoportok, jobban odafigyelnek a gyerekre, minőségibb kaját kapnak, esetleg van babatorna meg angol… nyilván, hiszen valamit kapnom kell a pénzemért. Itt az adja CsaNába a gyerekét, akinek nincs elég pénze kifizetni a rendes ovit. Ennek megfelelően a CsaNák többnyire sokkal elhanyagoltabbak, koszosak, nem figyelnek úgy a gyerekre… stb.

Oviból persze többféle van a CsaNákon kívül is. Itt eléggé trendi a Montessori ovi, de vannak például egyházak által fenntartottak és persze a teljesen átlagosak. Mi egy normál, átlagos oviba vittük H-t (nem vagyok nagyon híve a túlfejlesztésnek), ami egy országos lefedettségű lánc tagja, tehát azért elég nagy ahhoz, hogy komolyan vegyék magukat, a policy-jaikat és a törvényi előírásokat. A továbbiakban erről az oviról írok, hiszen erre terjednek ki a tapasztalataim.
Két féle szerződéssel viheted a gyereket: van a flexi contract (9,44 EUR/óra), ebben az esetben nem kell minimum óraszámot kommitálni, hanem nagyjából akkor viszed a gyereket, amikor akarod. Ez persze nem ilyen egyszerű, mert azért jó előre be kell jelenteni, hogy mikor mentek, ugyanis úgy allokálják az óvónőket. Nálunk hétfő-kedd-szerdán sok gyerek van az oviban, úgyhogy ha akkor vinném, nagyon előre kell szólni, de csütörtök-pénteken szinte bármikor tudunk menni. Én eddig csütörtökön vittem délelőtt egy pár órára, de szerintem decembertől növelem az óraszámot, mert a fél nap jobban megéri anyagilag (fél nap = 6 óra).
A fix contract-nál alacsonyabb az óradíj (6,99 EUR/óra), viszont ebben az esetben kommitálni kell egy minimum óraszámot, amikor mindenképpen viszed a kicsit.

És akkor nézzük, hogy is működik itt az ovi. 3 hónaptól lehet hozni a babákat, hiszen Hollandiában ennyi a gyes, ennyit lehet otthon maradni. Mivel a legtöbb nő részmunkaidőben dolgozik, és sokszor az apukák is vagy meg tudják oldani, hogy egy napot otthonról dolgozzanak, így a gyerekek jellemzően 2-3 napot járnak oviba, persze olyan is van, aki 5 teljes napot jár. Én ezt egyáltalán nem tartom az ördögtől valónak; teljesen mást nyújt egy otthon levő anyuka (nem az igazi ősanyáról beszélek, akinek 24 órára való mondóka. mese, bábozás és játék van a tarsolyában – ilyenekből nagyon kevés van) egy olyan intézményhez képest, ahol a gyerek társaságban van, változatosnál változatosabb programokon vesz részt, és ha hazamegy, akkor az anya is szellemileg felfrissülve tud vele foglalkozni. Szóval ezen a blogon ne menjünk bele a “minek az ilyennek gyerek” című vitába 🙂

Az ovik esetében lehetséges, hogy van várólista. Az amsterdami és rotterdami ismerőseim például többször említették ezt a problémát. Itt Almereben ezzel nem találkoztam; amelyik ovit kinéztem, abba besétáltam és volt hely. Viszont az is igaz, hogy itt egymást érik az ovik és az általános iskolák, jóformán minden sarkon van belőlük.
Az is igaz, hogy amióta lecsökkentették a támogatást az ovira, kevesebben adják be a gyerekeiket, ezáltal is rövidültek vagy megszűntek a várólisták.

A gyerekeket 2 nagy csoportba osztják: 0-2 és 2-4 éves korig; ennek megfelelően alakul a beosztás is. A kicsik esetében 5 gyerekre jut egy gondozónő, a nagyok esetében 8-ra. A hét elején fullosan üzemel az ovi 4 ovis nénivel (gyerekből viszont nincs 10+16, viszont ha egyel is túllépte a gyerekek száma a keretet, akkor már plusz egy gondozónőt kell csatasorba állítani), viszont csütörtökön, amikor H. jár, összesen hat gyerek van, négy nagy és két kicsi. Ha kevesen vannak, akkor a közös helyiségben játszanak együtt a gyerekek, kicsik nagyok vegyesen, ha viszont sokan vannak, akkor a csoportszobákban történik a foglalkozás.

A beszoktatás eléggé eltér a magyartól, ahol heteken keresztül tart a folyamat. Itt első alkalommal egy órát tölt a gyerek az oviban, akkor ott lehetsz te is. Ez persze nem úgy működik, hogy akkor fizikailag egy térben vagy vele és nézed vagy játszol vele, hanem fogják és berakják a csoportba, téged pedig beültetnek egy másik szobába, ahol ezer papírt kell kitölteni és a főgondozónővel pedig részletesen átbeszéltek mindent, ami a gyerekkel kapcsolatos (A papírokra is egyébként pont azokat kell leírni, amit szóban elmondtál, de szükséges, hogy írásban is minden le legyen dokumentálva). Ez pont egy órán keresztül tartott, úgyhogy mire végeztem is, már vissza is kaptam a gyerekemet és vele együtt a feedback-et, hogy szuperül beilleszkedett a csoportba, következő alkalommal már 2 órára hagyhatom bent. Normális esetben, akik fix contract-tal vannak, ők az első egy óra után következő nap három órára hagyhatják bent, rákövetkező nap pedig fél napra, azaz hat órára. Ja, és ott nincs már ott a szülő egyáltalán. Voilá, és már kész is a beszoktatás. 🙂 Ha ezt jól viselte, onnantól fogva tud menni a terv szerint. Mivel mi flexi contract-osak vagyunk, ezért nekünk a második alkalom 2 óra volt, utána pedig a terv szerint heti egy pár óra.
A beszoktatás egyébként nem kerül kiszámlázásra.

imag1835
Első nap az oviban. Miután beadtuk H-t, N-val beültünk egy kávéra/chocomel-re szomorkodni egyet 🙂

N-val, amikor elkezdtünk gondolkodni, hogy ovit keresünk H-nek, onnantól fogva nyitott szemmel sétálgattam a környéken, és egyelőre kívülről mértem fel az ovikat. Az nálunk alap szempont, hogy utazással ne menjen el sok idő (se oviba, se iskolába, se munkába), úgyhogy a napi séták során szépen feltérképeztem a környéket. Normális esetben a kinézett ovikkal az ember felveszi a kapcsolatot és szervez egy bejárást emailen vagy telefonon, de én próba-szerencse alapon az általam preferált oviba megbeszélés nélkül betoltam a babakocsit, hogy akkor lenne egy pár kérdésem. 🙂 Szerencsére nagyon rugalmas és jófej óvónőket fogtam ki, úgyhogy rögtön tartottak egy röpke egy órás tárlatvezetést. Az óvónők is nagyon jófejek és hozzáértőnek tűntek, az ovi felszereltsége is abszolút elnyerte a tetszésemet, úgyhogy ezek után nem is keresgéltünk tovább.
A legfontosabb dolgok:

  • A kapun kapukód van, oda csak szülő mehet be, már a nagyszülő se, neki csöngetnie kell. Ha nem a szülő megy a gyerekért, előre írásban kell jelezni, különben nem adják ki a gyereket, csak miután felhívtak és te leokézod, hogy igen, vihetik, csak bocsi elfelejtettem szólni.
  • Low sugar policy van, tehát bármilyen étel, amit kapnak, az csak minimális cukrot tartalmaz. Egyébként a holland étkezés eléggé eltér a magyartól, leginkább az ebéd esetében, ugyanis Hollandiában az emberek jellemzően szendvicset ebédelnek. Ezt félig-meddig az ovi is követi, azaz kéthetente van meleg kaja, ami húst, zöldköretet és szénhidrátos köretet tartalmaz, kéthetente pedig szendvics van.
    14962739_1839162366315843_2077491298553745529_n
    Ebéden kívül 9kor kapnak cracker-t valamilyen feltéttel, sajtkrém, dzsem, mogyoróvaj, délután 2-3 körül pedig gyümölcsöt vagy joghurtot. A kicsiknek van tápszer – ők azt az időbeosztást követik, amit az anyuka előír. Mivel H. szinte mindent eszik már, ezért ő az ovis étkezéseket követi.
  • Nekem nagyon szimpatikus, ahogy megoldják az alvást. Ugyanis az abszolút igény szerint történik. Azaz nincs, teszem azt kettőtől négyig kötelező alvás, hanem ha úgy látják, hogy egy gyerek kezd fáradni, akkor van egy kis külön terem hálózsákokkal és rácsos ágyakkal, ahol mindenkinek megvan a helye, és oda beteszik. Alszik, amennyit alszik, ha felébredt és már nem akar többet, akkor kiviszik a többiekhez, és játszhat újra. Jeleztem, hogy H. esetében a rácsos ágy probléma lehet, hiszen hat hónapos kora óta egy nagy matracon alszik a földön, ugyanis a rácsos ágyat veszettül utálta, mivel éjjelente többször beleakadtak a különböző testrészei. Erre mondták, hogy nem baj, más is van így, nekik is van matracuk, úgyhogy arra is le tudják tenni a gyerekeket aludni, ha éppen arra van igény.
    Én egyébként otthon is így altatok; ha H elkezd fáradni, akkor van alvás. Így nem szívatom magam az altatással, hanem pillanatok alatt elalszik, én pedig mehetnék a dolgomra, ha nem használnám ki én is az időt alvásra 😀
  • Egy csomó tök jó program van, fényképezés, rendszeresen látogatnak állatfarmra, ahol kecskéket meg egyéb háziállatokat lehet simogatni, most szerdán pedig a Sinterklaas alias Mikulás is ellátogatott az ovijukba, aki ajándékot is hozott. Sajnos a szülők nem lehettek ott, de az óvónők erről az eseményről, mint mindenről, még aznap feltöltötték a képeket az ovi facebook oldalára.
  • Hollandiában a ridegtartás alapja az, ahogy a betegségeket kezelik. Csak végszükség esetében adnak antibiotikumot, lázat is csak 38 fél fölött kell csillapítani, akkor is csak, ha a gyerek rosszul érzi magát. Közösségbe, úszni meg egyáltalán bárhova nyugodtan lehet menni taknyosan. Ebbe az oviba is. A megfázás sima ügy. Ha lázas és nagyon nyünyi, akkor szólnak, hogy vigyem haza. Ha antibiotikumot vagy orrcseppet kell szednie, akkor egy írásos formanyomtatványt kell kitölteni, amit az ovi és a szülő is aláír – tehát ezt a részét nagyon komolyan veszik – viszont pontosan így van, jól látjátok kedves Olvasók: olyan beteg gyereket is lehet vinni, aki antibiotikumra szorul.
    A bakteriális alapú kiütéses gyereket (skarlát?) az antibiotikum kúra megkezdéséig nem lehet vinni, utána viszont igen. A bárányhimlőset viszont egyenesen ajánlott. Hollandiában nincs bárányhimlő elleni oltás, és abszolút tartja magát a nézet, hogy ezen jobb minél hamarabb túlesni, úgyhogy akinek van bárányhimlős gyereke, azt tárt karokkal fogadják a közösségekben. Erről nekem a saját esetünk jut az eszembe, amikor egyik húgom hazahozta a bárányhimlőt, erre apám kitalálta, hogy legjobb, ha mindhárman egyszerre kapjuk el, úgyhogy együnk a fertőzött húgom villájával. El is kaptuk. Nekünk nagy móka volt, anyámnak kevésbé, akinek egyszerre kellett három bárányhimlőset kezelnie. Most elképzelem a gondozónőket 5-8 gyerekkel ugyanígy. Nem lennék a helyükben 🙂

A fentieknek megfelelően az első ovis nap után H máris elkapta a takonykórt, amit annak rendje és módja szerint haza is hozott. Egy pár óráig lázas volt, utána már csak az orra folyt és köhögött, a kedve maradt a régi. Ellenben nekem azóta is folyamatosan fáj a torkom és köhögök, mint egy láncdohányos, N pedig totál dögrovásra került. Három hét után feladta, és kiíratta magát a dokival, mert egyre rosszabbul lett. A kis vírushordozó, pedig annak ellenére, hogy egy párszor visszaesett – ami annyiban merült ki, hogy jobban folyt az orra – köszöni szépen jól van. 😀
Azért hogy a lelkiismeretemet megnyugtassam, elvittem egy hét betegség után H-t az orvoshoz. Láza nincs, a köhögés miatt meghallgatták a tüdejét, belekukkantottak a fülébe. Most kezdte az ovit? Ja, kérem, akkor a következő egy évben ne várjak javulást, ez lesz az alap (értem én, hogy H immunrendszere még csak most fejlődik, de remélem az én szervezetem azért egy évnél gyorsabban adaptálódik az ovis vírushoz :D)
Két hét múlva, mivel a köhögés megmaradt, elvittem újra, ahol felvilágosítottak, hogy a köhögés akár hat hétig is eltarthat a betegség után, úgyhogy nyugodjak meg. A fülébe már bele se néztek: sír, ha vízszintesbe kerül?  nem – akkor nincs baja, ugyanis a fülgyulladásnál a nyomásváltozás miatt állítólag sírnak a gyerekek, ha vízszintesbe kerülnek.
A soron következő oltást minden további nélkül megkapta, annyi volt a kritérium, hogy ne legyen 38 foknál magasabb láza az elmúlt napokban. Egyébként, bár a korábbi oltásoknak semmilyen mellékhatásuk nem volt, ez a mostani, gondolom a megfázással kombinálva eléggé kiütötte H-t, be is lázasodott.

Végül egy hónap után N is elment az orvoshoz, azaz inkább elmászott, mert ereje se volt, fájt a feje, torka, tényleg minden baja volt, kivéve a lázat. Itt a láz egyébként a mérvadó, amíg nincs napokon keresztül magas lázad, szóba se állnak veled. Az orvos ránézett és meg is kérdezte, hogy tulajdonképpen miért jött? 😀
Gyógyszert nem is kapott, csak a jótanácsot, hogy pihenje ki magát.

Reklámok

A Nagy Testvér mindent lát

A minap kaptunk, azaz H. kapott egy levelet a GGD-től. A GGD foglalkozik a járványokkal illetve azokkal az oltásokkal, amik nincsenek a kötelezők közt (a kötelezőekért a Consultatie bureau, azaz az egészséges tanácsadás – magyarul azt hiszem ez a megfelelője – felel).
A kötelező oltásokra már H. születésekor megkaptuk a “kuponokat“; akkor fel is figyeltünk rá, hogy a BCG oltás nincs a listában. A Consultatie bureau-ban meg is erősítették, hogy Hollandiában nincs tbc, úgyhogy nem oltanak ez ellen. Én meg vállat vontam, hogy oké, ők tudják, végülis emlékeim szerint ez az oltás brutál fájdalmas, H legalább megússza.
Nos, a GGD-s levélben BCG oltásra kaptunk behívót. Ugyanis, ahogy a rendszerből teljesen nyilvánvaló, Magyarországról származunk, ami viszont egy tbc rizikós ország, tehát amennyiben visszajárunk Magyarországra pl. látogatóba, úgy melegen javasolják a tbc elleni vakcinát beadatni. Persze ezt is vissza lehet utasítani, mint ahogy mostanában divatos ezt a kötelezőekkel is tenni, viszont ezt csak akkor javasolják, ha egyáltalán nem tervezünk visszalátogatni.
Mi nyilván élünk a lehetőséggel, főleg, hogy nem csupán Magyarország tbc rizikós, de van még egy pár ilyen ország, szóval előbb-utóbb úgyis belefutottunk volna egy utazás során. (Sőt, tegnap néztük a Ben Hur-t, ami miatt rágugliztam a leprára, és kiderült, hogy azt is egy tbc baktérium okozza így a BCG oltás az ellen is véd 😀 )


A nyaralásunk előtt betértem a gyógyszertárba felfrissíteni az úti patikánkat. (Szerencsére soha sincs semmire szükség, ezért rendszeresen lejárnak a gyógyszereink szavatosságai, én meg rendszeresen pótolom őket). A legtöbb gyógyszert bármelyik szupermarketben vagy drogériában be lehet szerezni – sőt vannak saját márkás gyógyszerek is – ennek ellenére én valamilyen megszokás miatt mégis általában gyógyszertárban vásárolok. Érdekes egyébként, hogy tényleg annyira lehet mindenhol gyógyszert kapni, hogy nincs  is minden sarkon patika, mint más európai országokban, hanem szinte kizárólag az orvosi rendelők mellett illetve a kórházakban van. Én jellemzően a háziorvosi rendelőnk mellettiben vásárolok.

Szóval, mivel mégiscsak egy trópusi országba utaztunk, ezért gondoltam, hogy egy imodium ártani nem árt, ha van tartalékban, úgyhogy kértem is egyet a pultnál. Ha már gyógyszertárban vásárolsz, akkor azt mindjárt hozzá is kötik a nevedhez a gépben, így miután az eladó kikeresett a rendszerből, rám nézett, és mondta, hogy imodiumot nem lehet szoptatás mellett szedni. Mondtam, hogy akkor jó, mert én nem szoptatok. Először azt hittem, hogy látja a babakocsiban a gyereket és azért hívja fel erre a figyelmemet, de miután már harmadjára is kihangsúlyozta, hogy de ezt nem lehet szoptatás mellett, én meg erősködtem, hogy de én nem szoptatok, akkor végre kibújt a szög a zsákból, és kiderült, hogy a gépben nyilván van tartva, hogy szoptatok.
Miután még kétszer megerősítettem, hogy tuti, hogy nem szoptatok (De egyáltalán nem? Nem, egyáltalán nem, csak tudnék róla!), akkor mondta, hogy ez alapján átírja a rendszerben az infót.


Az összeesküvés elméletesek most elkezdhetnek drámázni, hogy ebben a mai világban minden adatom és minden lépésem nyilván van tartva, jaj, mi lesz ebből, de én azt hiszem, csak szimplán örülök, hogy a rendszer odafigyel ránk.

Sőt könnyen lehet, hogy a rendszer elsősorban a biztosítókra figyel; mivel az egész biztosítás privát alapon működik, a biztosítóknak tuti  nem érdeke egy tbc járvány, vagy egy imodium miatti komplikáció egy babánál. Ezért tartom jónak a magánbiztosítást, mert ami a biztosítónak nem kifizetődő – a betegség, az nekem sem. Úgyhogy inkább legyek csak benn a rendszerben az összes adatommal együtt, és fókuszáljunk együtt a megelőzésre a gyógykezelés helyett 🙂

Update: A Nagy Testvér tényleg mindent lát, de azért jó, ha mi is nyitva tartjuk a szemünket. Ma voltunk a GGD-ben, és kiderült, hogy nem Magyarország miatt hívák be H-t, hanem Románia miatt, ugyanis N. Erdélyből származik, és ez nyilvánvaló a gyerek anyakönyvi kivonatából. Magyarországon mindenki fellélegezhet: a WHO szerint nem tbc rizikós ország – a GGDs nő nem is értette, hogy ott miért oltanak még egyáltalán – viszont Románia igen. Mivel oda annyira nem is utazunk látogatóba se, választhattam, hogy akkor végül kérjük-e az oltást. Kértem, ha már egyszer elmentünk, hiszen bármikor utazhatunk olyan országba, ahol tényleg tanácsos előtte beoltatni magunkat; akkor meg már inkább előbb, mint később 🙂
Egyébként meg úgy sikerült beadni azinjekciót, hogy H meg se nyikkant 🙂

 

Kalandunk a vastüdővel

Nem, szerencsére senki nem szorul közülünk lélegeztető gépre, mindössze így neveztük el H légzésfigyelőjét, amire valahogy nem állt a szám és mindig a lélegeztető gép jutott az eszembe; mire N kiröhögött és átkeresztelte a légzésfigyelőt vastüdőre.

Még H születése előtt meghánytuk-vetettük ezt a légzésfigyelős kérdést, mert továbbra is egy marketing bullshitnek és az anyukák paráztatásának tartom, amivel a 200adik bőrt is lehúzzák róluk, hiszen milyen szülő vagy te, ha ezen a 100 eurón akarsz spórolni, és közben lehet, hogy a gyereked bölcsőhalált hal. Ezt a felelősséget egyikünk se akarta felvállalni, úgyhogy inkább mi is beálltunk a sorba és vettünk egy légzésfigyelőt.
A döntés egy dolog, a megvalósítás egy másik, ugyanis kiderült, hogy ez a paráztatás Magyarországon sokkal jobban megy, mint itt, azaz végigjártuk a bababoltokat és az online shop-ok bugyrait, ahol az eladók ilyen termékről még életükben nem hallottak. Már ott tartottunk, hogy rendelünk egyet Magyarországról (a német oldalakon se nagyon találtunk ilyet), amikor az egyik bababoltban megakadt a szemem egy BabySense darabon, úgyhogy végre szülés előtt egy pár héttel erre is be tudtunk ruházni.

A légzésfigyelőt lelkesen használtuk és pont ugyanannyiszor felejtettük el kikapcsolni, ahányszor kivettük a kicsit az ágyából. Az érzés, amikor félálomban leülsz a gyerekkel a fotelbe, felkészülsz az etetésre és megszólal a riasztó, megfizethetetlen.
Egy darabig minden úgy ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de kb a 3. hónaptól elkezdett esténként beriasztani. Szinte minden este kb 2-3szor. A vicc az, hogy H. kb 2,5 hónapos korától végigalussza az éjszakát, beleértve ezeket a riasztásokat is, de én keltem továbbra is 2-3szor éjjelente emiatt a hülye vastüdő miatt. Mivel a gyerek mindig lélegzett, mire odaértem, nem paráztam annyira (az első alkalommal azért rendesen tele lett a gatyám) és először dr Google-hez fordultam: cseréljünk elemet. Cseréltünk. 2 hétig béke. Utána elutaztunk egy hétre, ahova elfelejtettem becsomagolni a légzésfigyelőt, úgyhogy maradt a para, hogy reggel mindenki felébredjen. Felébredt.

Utána újra kezdődött az egész. Miután az egyik este 6szor riasztott, én meg már nem tudtam visszaaludni, mert vártam a következőt, úgy döntöttünk, hogy akkor irány az orvos.
Az itteni szokás szerint a háziorvossal kezdtem. Tudni kell, hogy itt jellemzően nem kapsz aznapra időpontot, mondjuk eddig nem is fordultam semmi SOS dologgal hozzájuk, szóval ez annyira nem zavart. Most is legkorábban következő napra számítottam, viszont az asszisztens ahogy meghallotta, hogy kisbaba és potenciálisan légzésleállás, azonnal adott egy időpontot még aznapra, igaz nem a saját házidokihoz, mert ő csak következő nap rendelt.

A háziorvos első kérdése, miután előadtam a szitut, hogy hogyan jutott eszembe légzésfigyelőt venni, ki javasolta ezt nekem? Mondom, Magyarországon mindenkinek van. Ezek után részletesen el kellett magyaráznom a légzésfigyelő mechanizmusát, mert azzal sem volt képben 😀 Meghallgatta egyébként H tüdejét, meg feltett egy pár kérdést, végül azt javasolta, hogy dobjam ki az egészet a fenébe. Azért, hogy én is megnyugodjak, beutal a gyerek klinikára.

2 nap múlva gyerek klinika. A gyerek klinikán már jártunk a 6 hetes státuszon, de most egy másik emeleten kellett várakoznunk. A váróteremben rengeteg játék volt és egy elkülönített zeneszoba mindenféle hangszerrel és instruktorokkal, akik mellett a várakozó gyerekek kipróbálhatták a különböző hangszereket. Persze H csak a babakocsiból pislogott kifelé 4 hónaposan, amit észrevett az egyik instruktor és kihozott egy kis ukulelét és eljátszott egy számot rajta H-nek, mire cserébe bezsebelhette az ezért járó nagy vigyorokat 🙂

A gyerek klinikán a forgatókönyv megszólalásig hasonlított a háziorvossal történő beszélgetésünkre: hogy jutott az eszünkbe légzésfigyelőt venni, tüdő meghallgatása, köhög e vagy horkol e a gyerek éjszaka. Nem. Akkor dobjuk ki a fenébe.
Hozzátette azt is egyébként, hogy Hollandiában csak azoknak a szülőknek adnak légzésfigyelőt, ahol a baba eleve nagyon beteg és fennáll a valós veszély, hogy tényleg leáll a légzése. Viszont ezeknek a szülőknek kötelező résztvenni egy reanimációs tanfolyamon, hogy újra is tudják éleszteni a gyereket, ne csak pánikoljanak egy ilyen esetben. Ez mondjuk jogos.

Ezután még egy-két hétig használtuk a vastüdőt, de leginkább úgy, hogy esténként az első riasztás után már nem kapcsoltuk vissza. Végleg akkor dobtam ki, amikor akkor is beriasztott, amikor a H még ébren volt és nyünnyögött… 

A vastüdő mellett egyébként úgy látom, hogy a mozgásfejlődés is túl van parázva Magyarországon. Vagy itt veszik ezt is nagyon lazán?
Első gyerekesként többek közt nekem is a mozgásfejlődés volt a nagy mumus. Itt nincs Dévény torna, úgyhogy 2 havonta egy babákra specializálódott csontkovácshoz vittem eddig H-t, hogy legalább valaki ilyen szempontból is ránézzen. Persze itt is van védőnős/gyerekorvosos státusz, de eddig bármilyen kérdésemre, kétségemre mindig csak azt mondták, hogy ez normális, ne kérdőjelezzem meg magam, minden nagyon jó. Szerintem a mozgásfejlődéses aggódásommal az őrületbe kergethettem a barátnőimet is, mert az egyik átküldött végül egy táblázatot, hogy melyik hónapban mik az intő jelek, amikor már sürgősen Dévény tornára kell járni.
És itt előre elnézést kérek azoktól, akiknek tényleg szükségük van a Dévény tornára, mert alapvetően úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó módszer és nagyon sok mindenkinek segített és segíthet. De ugye ők is pénzből élnek…
Amikor megnéztem a táblázatot, levert a hideg víz: az én gyerekem totál le van maradva, az összes súlyos tünetet produkálja, tuti minimum diszlexiás és magatartászavaros lesz és az agya sem fog megfelelően fejlődni, nem alakulnak ki a megfelelő idegpályák…

A gyerek klinikán így meg is ragadtam az alkalmat, hogy ezekre a “mozgásfejlődési lemaradásokra” rákérdezzek. Néztek rám kb, mint a hülyére, majd bizonyíték képpen felcsapták nekem a nagykönyvet, ahol világosan látszott, hogy 4 hónaposan 4 dolgot kell tudnia: hason megtartani a fejét, a másik 3-ra nem emlékszem, de olyanok voltak, amiket már régóta csinált; a hason fejmegtartás volt közülük a legkomplexebb. Minden mást 6 hónaposan elég tudnia, beleértve, hogy a tenyerén támaszkodjon és ne az öklén illetve a többi dévényes kritériumot.

Summa summarum szép lassan felveszem az itteni laza ritmust, és a védőbácsis státusz után N-val már csak a szemünket forgatjuk: “Na, szerinted mit mondott erre a problémára?” “Á, ne aggódjon, ez teljesen normális” 😀

Gyerekdolgok

A minap számon lettem kérve, hogy nem haladok a blogommal, és valóban, úgy elrohant ez a hónap, hogy észre sem vettem. Az idő még mindig olyan, mint Mordorban, úgyhogy a napfény hiánya miatt még mindig energiadeficittel küzdök, másrészről pedig korábban megígértem, hogy a blog nem alakul át anyukabloggá, márpedig az agyam egyelőre még mindig kisgyerekes üzemmódban van, szóval az épkézláb gondolatokhoz még várni kell (viszont fejből vágom már a Kaláka összest 😀 ).

Azért, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, összefoglalom, hogy Hollandiában hogy működnek a kisgyerekes dolgok, pl. védőnő; így én is leírhatom a gyerekes dolgaimat, amikben jelenleg nyakig ülök és ezzel együtt remélem tudok némi újdonságot is nyújtani az Olvasóknak, hogy hogyan is működik Hollandiában az egészségügy és a bürokrácia eme része.

Szóval ott hagytuk abba, hogy megszületett H, és 48 óra múlva, miután a szülésznő, a doki és a gyerekorvos jóváhagyta hazamehettünk. Pontosabban, mivel hajnali 2-kor szültem, ezért nyilván meg kellett várni a 2 nappal későbbi délelőttöt, mire el tudtunk szabadulni. Addigis viszont N.-nak volt egy fontos elintézendője: be kellett sétálni az önkormányzathoz – szerencsére nem volt nagy séta, mert egymás mellett van a kórház és az önkori – és be kellett jelentenie H.-t, hogy ő is megkapja a BSN számát, amivel már az egészségbiztosítását is lehet intézni. Ezt a bejelentést 3 napon belül el kell intézni, és annak ellenére, hogy nem kell előre bejelentkezni, meglepően gyorsan ment az ügyintézés. H. a BSN száma és az anyakönyvi kivonata mellé kapott egy kis csomagot is mesekönyvvel, üdvözlőkártyával és valami kis rongyikával.
Ha pedig már egy bekezdésben le akarom tudni a bürokráciát, akkor gyorsan szót ejtek a magyar anyakönyvről és útlevélről is. Hogy tutira menjek, felhívtam a konzulátust, hogy pontosan mit kell vinni, mert a honlapon elég sokáig kellett vadásznom, mire az ide vonatkozó részt megtaláltam; és milyen jól tettem! Ugyanis nagyon kedvesen felvilágosítottak, hogy ha viszek útlevélképet és megigénylem a magyar anyakönyvi kivonattal együtt az útlevelet, akkor jobban járok, ugyanis az útlevél jóval gyorsabban elkészül, és akkor már van egy okmány a kezünkben, nem kell az anyakönyvi kivonatra várni. Sajnos ugyanis jelenleg az a helyzet, mivel a rendszer erősen leterhelt, ezért az anyakönyvi kivonatra minimum fél évet kell várni, és ha rosszmájú akarok lenni, akkor ez az időintervallum csak nőni fog a jövőben, csökkeni nem, az útlevelet viszont elkészítik elvileg egy hónap alatt (a gyakorlatban másfél hónap volt).
A holland születési anyakönyvi kivonat 3 nyelvű, úgyhogy szerencsére nem kell lefordíttatni, viszont apostille pecsét kell rá, amit a Bíróságokon lehet beszerezni. Ennek megfelelően H.-val az első nagy túrám Amsterdamba vezetett vonattal, mert Almereben nincs Bíróság. Azóta is egyébként többször közlekedtem a nagy babakocsival vonattal, és egyszerűen imádom, mert borzasztó egyszerű. A “Sprinter”-eken, azaz a személyvonatnak megfelelő vonatokon alacsony a küszöb, tehát maximálisan akadálymentesítettek, sok hely van, elfér a babakocsi valamint minden megállóban van lift. Egy gond van, hogy a vonat túl halk, nincs egy olyan jó kis alapzaj, mint az autóban, így az autóval ellentétben, vonatozás közben egyáltalán nem garantált az alvás 😀 A Bíróság amúgy kongott az ürességtől; egy-két ember lézengett még rajtam kívül, akik ügyet intéztek, de ők is más ablakoknál, úgyhogy nagyjából 5 perc alatt begyűjtöttem az apostille pecsétet a születési anyakönyvi kivonatra valamint a mi házasságinkra is, mivel azt legkésőbb a gyerek születésijével együtt honosítani kellett.
A második nagy túránk Hágába vezetett a konzulátusra. A konzulátus egy pici épületben van, ami sajnos egyáltalán nem akadálymentesített, úgyhogy a babakocsival kicsit nehézkes volt bejutni az épületbe. Viszont érdemes megfogadni az ügyintéző tanácsát és korán menni. Mi nyitásra voltunk ott, és mi voltunk az elsők, de mire végeztünk, addigra már 3 újabb család is megjelent, mindenki ugyanilyen céllal. (Vicces volt egyébként a pici helyen 4 babakocsis család 1-2 hónapos újszülöttel; mindenki kínosan ügyelt arra, nehogy a gyereke elkezdjen üvölteni, mert akkor az összes rázendít.)
Egyébként a konzulátuson az összes ott dolgozó nagyon jófej és segítőkész volt.

Na, szóval továbbra is ott tartunk, hogy megyünk haza szülés után 🙂 Az első, akit értesíteni kellett, hogy megyünk haza, az a maternity nurse volt, akiről itt írtam már korábban. Hazaértünk kb délben, ő megjelent kb 3-kor, és kikérdezett mindenről, milyen volt a szülés, milyen volt a kórházban, hogy megy a szoptatás, hogy érzem magam és persze elolvasta a részletes zárójelentést is. A maternity nurse amúgy tényleg hasznos volt: 8 napon keresztül jött minden nap 8 órát, és elvégzett egy csomó házimunkát meg ellátott jótanácsokkal. Pl. megtudtuk, hogy itt nem nagyon sterilizálják az emberek a cumisüvegeket meg a babákkal kapcsolatos cuccokat, hanem egyszerűen elmosogatják, a vizet sem kell felforralni a tápszerhez, sőt be is lehet keverni 24 órára előre, nem kell frissen megcsinálni. Lehet, hogy ez a gyakorló anyukáknak nem újdonság, mindenesetre nekünk az volt, és az biztos, hogy rengeteg időt meg lehet spórolni ezekkel. Pár nap után, amikor látszott, hogy a kicsi hőmérséklete stabil, a maternity nurse már bátorított, hogy vigyük ki a levegőre egy kicsit, úgyhogy az első séta-tűzkeresztségen is hamar túlestünk.
A maternity nurse mellett kb 2 naponta beugrott egy szülésznő is, aki csak megkérdezte, hogy hogy vagyok meg hogy van a baba, és már ment is tovább.

A 2.-3. nap körül pedig megérkezett egy védőnő a “Consultatie bureu” – ból, azaz a tanácsadótól (azt hiszem Magyarországon egészséges tanácsadásnak hívják). A Consultatie bureau egy állami szerv, és amikor N. bejelentette H.-t az önknorinál, akkor automatikusan oda is le lett jelentve. Ez a szerv foglalkozik a védőoltások mellett a mázsálással és a fejlődés nyomonkövetésével. A 2.-3. napon hallásvizsgálatot végeztek és levették a sarokvért is. A 10. napon egy védőbácsi jött, hozott egy könyvecskét, amiben a gyerek fejlődését nyomon lehet követni az első 4 évben, illetve ebbe a könyvecskébe kerülnek bejegyzésre a státuszokon a különböző javaslatok.

Felvette a családi kórelőzményeket, ami azért fontos, mert ennek megfelelően haladnak tovább a vizsgálatok, ha erre szükség van. Pl. mivel nekem volt csípőficamom, ezért H. is kapott beutalót csípőultrahangra, de szív, has vagy koponyaultrahang nem kellett, ami pl. ha jól tudom Magyarországon már automatikusan van. Továbbá megpróbált rábeszélni a védőoltásokra is, de mondtam, h bele se kezdjen, mert nyilván beoltatom a gyerekemet, ez nem is kérdés (mindenesetre úgy látszik itt is kezd teret nyerni az oltásellenesség). Valamint az első gyerekes anyukáknak van ingyenes pszichológiai tanácsadásra is lehetőség, ha szükségük van rá. Én ezt nem vettem igénybe. 

A további státuszokra már be kell menni a rendelőbe, nem járnak házhoz. Ezek egyébként idáig havonta voltak, a következő viszont most már csak 2 hónap múlva lesz. A státusz mindig mázsálással kezdődik (ettől mindig rettegek, mert H. a görbének igencsak a felső részénél jár, de idáig mindig megnyugtattak, hogy nem etetem túl) – ezt az asszisztens végzi, majd utána egyik hónapban egy gyerekorvos másik hónapban a védőbácsival találkoztunk. Ők átnézik tetőtől talpig a babát, leellenőrzik, hogy megfelelően fejlődik-e a mozgása, figyelme, látása. Persze én is fel tudom tenni a kérdéseimet – van belőlük mindig elég, és mindig megkérdezik, hogy én hogy vagyok. Vicces volt, az első hónapban, amikor a védőbácsi megkérdezte, hogy “és az anyuka hogy van?”, akkor néztem rá bután, és azon gondolkoztam, hogy most mit akar az anyámtól? Aztán leesett… 😀 Na, hiába, ezt is szokni kell. Burkoltan arra is mindig rákérdeznek, hogy az apuka mennyire veszi ki a részét a baba körüli teendőkben. Mivel N. eléggé, ezért nem tudom, hogy mi történik akkor, ha itt baj van. És az egész az oltással és üvöltéssel ér véget – mármint a gyerek üvölt, nem én.

Mivel a szülés enyhén szólva traumatikusra sikerült, főleg a baba szempontjából, ezért a 6 hetes kontrollnál be kellett menni a gyerekklinikára is státuszra, ahol egy ottani gyerekorvos ugyanúgy megvizsgálta H.-t, mint egyébként a Consultatie bureau-ban. Mivel szerencsére nem tapasztalt semmi bajt, ezért oda a továbbiakban nem kell járnunk. Érdekességképpen a gyerekklinikán az orvosok és a nővérek nem hordtak köpenyt, hanem tök sima normális ruhában voltak, csak egy kis névtábla jelezte, hogy kik ők. Gondolom, hogy a gyerekekben ne alakuljon ki félelem az orvosok iránt.

Annak ellenére, hogy léteznek gyerekorvosok, pl a Consultatie bureu-ban vagy a gyerekklinikán, ha bármi baj van, akkor H. is a sima háziorvoshoz kerül első körben. Szóval itt nincs házi-gyerekorvos, mint Magyarországon.

Mivel Dévény torna sincs, márpedig én mint az első gyerekes anyukák nagy része rettegek a mozgásfejlődéstől, ezért alkalmanként egy “ostheopatához” viszem H-t. Őt egyébként még a kórházban javasolták, ugyanis a szülés után H. elég stresszes volt, úgyhogy ártani nem árt alapon el is mentünk 1 hónap után. Hogy az “ostheopata” tulajdonképpen micsoda, azt így nem tudnám megmondani, mindenesetre az alapján, amit csinál én csontkovácsnak mondanám, de lehet, hogy van benne gyógytornászból is. Ez az ember, akit javasoltak egyébként kifejezetten csecsemőkre specializálódott. Szerencsére itt is kiderült, hogy nincs semmi para, a nyakát kellett kicsit kimasszírozni, mert hajlamos volt az egyik irányba többet nézni. Most egyelőre úgy vagyok vele, hogy elviszem 2-3 havonta, csak hogy nyomonkövesse, hogy rendben megy e a mozgásfejlődés. Még szerencse, hogy nem kell gyakrabban, mert egyébként 90 euróba kerül, bár szerencsére a biztosítóm fedezi az 50%-át. Azért csak ennyit, mert nem áll szerződésben a biztosítómmal, én pedig ilyen szempontból egy alapcsomagot fizetek a biztosítónál.

Apropó biztosítás: H.-t N. is vagy én is hozzá tudom kötni a biztosításunkhoz, 18 éves korig díjmentesen. Mivel nekem nagyobb csomagom van és jobb biztosítóm, mint N.-nak, ezért hozzám kötöttük H.-t, amit azonnal meg lehetett tenni, ahogy megvolt a BSN száma; egy telefonhívásba került.

Végül pedig egy termék, amire kiutalnék egy termékdesign tervezési nagydíjat. Ez egy cumisüveg, de mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit lát még bele. 😛 És hozzá kell tennem, hogy elérhető különböző méretben, színekben és vastagságban is…

IMAG0469[1]

Amúgy a vicc az, hogy ez a cumisüveg vált be a legjobban*, úgyhogy van itthon már négyféle színben is, és persze különböző méretben 🙂

*A perverz húgom azt javasolta, hogy pontosítsak, hogy kinek vált be a cumisüveg: tehát, hogy egyértelmű legyek, a cumisüveg a babának vált be, ugyanis az üvegnek nem csak az alakja ilyen szuperül formatervezett 😀 hanem a szelep sem a cumi részen van, hanem az üveg alján, így H. sokkal kultúráltabban tud inni az üvegből plusz kevesebbet is bukik, mert kevesebb levegőt nyel.

Kórházi viszonyok és hogy lett a jól megtervezett nyugis császárom helyett egy ronda sürgősségi

Na, a szüléssel is megvolnánk, úgyhogy itt az ideje, hogy a holland egészségügy kórházas részét is bemutassam. A tergesgondozásról itt és itt olvashattok.

A magas dioptriám és a korábbi retinaleválásom miatt egy jól megtervezett császárt beszéltünk meg még annak idején a dokival, ami december 22-ére lett kitűzve. Jómagam azt hittem, hogy korábbra fognak időpontot adni, de úgy tűnik, hogy itt addig húzzák a szülést, ameddig lehet, amiben végülis van ráció. A terv a következő volt: 20-án be kell menni egy vérvételre, amivel a vércsoportot boncolgatják tovább, ha adott esetben transzfúzióra van szükség, akkor már minden információ rendelkezésre álljon. A protokoll szerint ennek a műtét előtt 48 órával kell megtörténnie; semmi gond, ha az éppen vasárnap, ilyen esetekben a labor vasárnap is rendelkezésre áll.
Volt továbbá az előtte való héten egy császáros felkészítés is, ahol bemutatták és elmesélték, hogy pontosan hogyan is fog zajlani az egész beavatkozás. “Gentle c section” – nak hívják, ugyanis az apa végig bent lehet, már a spinális érzéstelenítő beadásakor is, nem egy zöld függönnyel választják el a műtéti területet, hanem egy átlátszó fóliával, úgyhogy akár te is nyomon követheted, ahogy születik a baba (korábban függöny sem volt, de ezt higiéniai okokból revidiálták), illetve amíg varrják az embert, addig a baba is vele lehet. Korábban rögtön rá is tették az anyára, de ezt is megváltoztatták, ugyanis a műtőben túl hideg van, és ezért csak egy kis kocsiban jól bebugyolálva tolják oda az anya fejéhez.
Előző héten az anesztessel is volt egy konzultáció, ami előtt ki kellett tölteni egy hosszú kérdőívet, valamint az anesztes mellett egy gyógyszerésszel is kellett beszélni, hogy milyen gyógyszereket szedek. Mivel semmilyet, ezért ez a beszélgetés elég gyors volt 🙂 Az anesztes amúgy nagyon jól elmagyarázott mindent, mi hogy fog történni, még egy ábrákkal teletűzdelt leírást is kaptam a spinális érzéstelenítésről. A legfontosabb: rákérdeztem a körömlakkra, hogy maradhat-e (Magyarországon sok helyen altatáskor vagy bármilyen műtétkor leszedetik a műkörmöt/körömlakkot, mert az oxigénhiányt a köröm lilulásából állapítják meg), de itt megnyugtattak, hogy a körömlakk maradhat 🙂

Ez volt a terv, hogy szép kényelmesen, nyugiban besétálok, kiveszik a babát és kész. Ja, és N. nem lesz bent, mert ez mégiscsak egy műtét, ő is rosszul van a vértől, meg én sem éreztem azt, hogy kell még valaki, aki ott “lábatlankodik”. Ezt amúgy többször megkérdezték, hogy biztos nem akarom e hogy bent legyen, majd miután többször megerősítettem, azt mondták, hogy nem baj, úgyis ott lesz a szülésznő is, akkor majd ő addig szóval tart.

Ehhez képest a valóság: 19-én délelőtt még bementünk a kórházba, ugyanis a hasamat teljesen elöntötték viszkető kiütések. Persze a kiütésekre nem tudtak semmit mondani, de ha már ott voltam, akkor rámkötötték a ctg gépet, meg vettek vért is, hátha valami májproblémára utal a dolog (sajnos a másnapi transzfúzió miatti vérvételt nem tudtam belealkudni a vérvételbe, mert azt szigorúan 48 órával előtte nézik). A ctg nem mutatott semmilyen gondot, bár nekem gyanús volt, hogy a méhösszehúzódást jelző görbe azért fel-fel kúszott, de mivel nem is volt rendszeres és nem is fájt, ezért senki nem foglalkozott vele. Közben azért rágugliztam, és a kiütés, amire a legjobban hasonlított az enyém, arra azt írták, hogy “terhességi kiütés” és a szülés előtt 1-2 nappal jelenik meg.

IMAG0045
Egy ilyen 4 ágyas szobában nézik a ctg-t. A laptop össze van kötve a dokiéval, úgyhogy ő már úgy jön be, hogy mindent tud.

Kb éjfélkor aztán felsóhajtottunk, hogy akkor nagyjából mindennel kész vagyunk: megtaláltam a papucsomat a kórházi csomagba, vettünk szagmentes pelenkakukát, áthúztuk az ágyat illetve befejeztük a babakocsi váz lefóliázását (használtan vettük, és gondoltuk, hogy feltunningoljuk egy kis fóliával 🙂

IMAG0048
A feltunningolt military-s babakocsi 🙂

Aztán lehajoltam egy szennyes zoknit felvenni, és akkor éreztem, hogy ajjaj, mintha kezdődne valami. Hívom a kórházat, azt hiszem, folyik a magzatvizem, nem fájásaim még nincsenek, de mivel az ügy egy tervezett császár, ezért jó lenne, ha mondanának valamit. Jó, menjek be, megnézik. Leteszem a telefont, abban a pillanatban kezdődnek a brutál fájások. N. rohan az autóért, én 2 fájás közt felkapom a csomagomat és elindulok lefelé. Nézem az autóban: 3 perces fájások. N. szerintem rekordidő alatt ért be a kórházba, már előttem volt a jelenet, ahogy megállítanak a rendőrök, mint a filmekben, de persze semmi ilyesmi nem történt 🙂
Mivel fél 1 körül járt, a sürgősségi bejáraton kellett bemenni, ahol persze parkoló nem volt, mindegy N. megállt a járdán (szerencsére nem büntettek meg minket), mi meg bevánszorogtunk a szülészetre.
Jön az ügyeletes doki, középkorú nő, nagyon kedves, mutatja, hogy lehet a légzésre koncentrálni (mivel eleve a császárt terveztem ilyenekre, hogy légzés nem n agyon készültem), az tényleg segít valamennyit. Először ctg, nem akarja elhinni, hogy első babával rögtön 3 perces fájásokkal indítok. Aztán kiderül, hogy ezek tényleg igaziak, úgyhogy ébreszti a team-et. Fájások közben próbálnak vénát találni, N. közben feladatot kap; mossa le a körömlakkomat, ugyanis a sürgősségi császárra nem vonatkozik a “gentle c section” protokollja, nincs se körömlakk, se átlátszó függöny (amit mondjuk nem bánok), se apuka a spinális érzéstelenítéskor. Mindenesetre, mivel kezdek magamon kívül lenni, ezért N. úgy dönt, hogy mégis bejön (itt viszont nagyon rugalmasak, hogy az utolsó pillanatban is engedték, hogy variáljunk, hogy ki jön be velem a műtőbe).

IMG_2615
Amíg én kapom az érzéstelenítőt, N. beöltözik

A spinális, amitől a legjobban paráztam, maga volt a megváltás, főleg, hogy a végére már tolófájásaim voltak (amit hozzáteszem az elején szintén nem akartak elhinni, hogy 1 óra alatt eljutok a 3 percesektől a tolófájásokig). Az anesztes mindent folyamatosan mondott, hogy mit csinál éppen, az egy másik dolog, hogy semmit nem hallottam, annyira koncentráltam, nehogy jöjjön egy fájás. Onnantól fogva már minden könnyen ment, legalábbis a részemről, mert nekem csak feküdni kellett; 9 perc alatt kikapták a babát. Elvitték megvizsgálni, utána egy pillanatra odaadták a karomba, de mivel a műtőben hideg volt, ezért egy inkubátorban letolták a szobába, N. pedig ment vele. Lent persze már áttették a kiságyába, engem meg közben fent összetoldoztak, ami eltartott egy darabig, mivel a baba már bent volt a szülőcsatornában, úgy kellett visszarángatni. Mivel vasárnap hajnal volt, ezért csak az ügyeletes team  volt a műtőben, úgyhogy sajnos nem volt egy egész szülésznő, aki velem tudott volna foglalkozni, hiszen más szülő nőket is követnie kellett, szóval az anesztes asszisztens tudósított néha, hogy mi történik éppen.

Miután végeztek, szépen áttettek az ágyamra, és visszatoltak a szobába, ahol N. és a baba már vártak, és megkezdődött a 48 órás kórházi bent tartózkodásom. 🙂

Szoba: A kórháznak vannak egy ágyas szobái és több ágyasak is. Ezeket úgy töltik fel, hogy előbb az egy ágyasakat, és ha nincs hely, akkor jön a többi. Nekem szerencsém volt, mert jutott egy ágyas szoba, amihez tágas külön fürdő, WC jár, illetve egy pótágy, ahol N. is tud aludni. És persze a baba is velem lehet 24 órában, van neki egy kis átlátszó gurulós ágyacskája. A szoba részét képezi egy tágas pelenkázóasztal, illetve minden fogyóeszköz, pelenka, popsitörlő, egészségügyi betét a rendelkezésünkre állt.

Császár utáni protokoll: A spinálist vékony tűvel adták, tehát a fejemet nyugodtan mozgathattam a műtét alatt is már, és ahogy kiment belőlem a zsibbadás, már fel is ülhettem, de az ágyból nem lehetett kiszállni 24 órán keresztül. Ugyanis a császár nagy hasi műtét, és utána pihenni kell. Egész nap kaptam a glükózos sós infúziót a vérveszteség miatt, hogy legyen energiám. Persze mondanom sem kell, hogy a 24 óra végére a falat kapartam, hogy végre felállhassak és elmehessek zuhanyozni. De mivel ugye hajnalban lett vége a műtétnek, meg kellett várnom, amíg reggel lesz, hiszen hajnali 2kor senki nem fog leszedni az infúzióról (max kapok még egyet 🙂 ) Szerencsére még az éjszakással le tudtam boltolni, hogy engedjen felállni (itt 8kor volt a műszakváltás), meg is lepődött, hogy kipattantam az ágyból és rohantam zuhanyozni 🙂

Fájdalomcsillapítás: 3 óránként kaptam paracetamolt és 4 óránként diclofenac-ot, amíg bent voltam a kórházban, közben pedig folyamatosan kérdezgették, hogy 1-10es skálán mekkora fájdalmaim vannak, ugyanis semmiképpen nem jó, ha fáj valami, nem azért vagyok itt, hogy szenvedjek. Ha 5-ös a fájdalmam, akkor kapok morfium injekciót. Hülye vagyok, mert bevallottam, hogy semmilyen fájdalmam nincs, így a morfiumról ezúttal lecsúsztam 😀

Nővérek: mindent elvégeztek helyetted. A pelenkázást, öltöztetést, ha fáradt voltál, a gyerek etetését, segítettek a szoptatásban, ha kellett (nekem kellett, és itt mondjuk, ha őszinte akarok lenni, akkor volt 1-2 igen erőszakos nővér, akik a keményvonalas szoptatást képviselték, de a többség nagyon rendesen állt a témához). Persze, amikor én vagy N. is szerettünk volna részt venni a baba ellátásában, akkor annak sem volt semmi akadálya, mindent szépen elmagyaráztak, mit hogy kell csinálni.

Kaja: Ahogy betoltak a szobába, kb hajnali 3kor már kérdezték is, hogy szeretnék e valamit enni. Mivel egyáltalán nem voltam éhes, nem kértem semmit, de azért hoztak egy tipikus holland ételt, amit a babák születésekor esznek a hollandok:

IMG_2657
Muisjes: Kétszersült megkenve vajjal és leszórva pici ánizsos cukorkákkal: rózsaszín-fehér, ha lány a baba és kék-fehér, ha fiú. Egy harapást ettünk belőle, mert amúgy nem finom 🙂

Egyébként adtak reggelit, ebédet, vacsorát; sőt reggelit a bent alvó apukák is kapnak. Reggelire, ebédre különböző kenyerek vaj és feltét van (a feltétet ki lehet választani egy listából, sonka, sajt, lekvár…stb), vacsorára pedig meleg étel, szintén lehet választani: hal, csirke, disznó, a köretek közül pedig 2 féle zöldköret és 2 féle szénhidrátos  köret (pl. krumpli vagy tészta) közül. Desszertnek pedig valami pudingfélét kaptam. Én mind a kétszer halat választottam, és teljesen ehető és finom volt, nagyon meg voltam elégedve

IMAG0072

Fürdetés: Itt nem fürdetnek. A megszületett babán ott van a magzatmáz, amit nem is mosnak le, hagyják, hogy felszívódjon. Amúgy, ha kéred, akkor megfürdetik, de nem javasolják, úgyhogy mi az első fürdetést otthon a maternity nurse-el oldottuk meg, aki egyébként szintén csak úgy meglötykölte vízzel, szóval azt sem mondanám igazán fürdetésnek 🙂

Összességében azt kell mondjam, hogy nem voltam még ilyen jó kórházban, de persze nagyon jó volt eljönni végre, és igazán örültem, hogy csak 2 napot kellett bent töltenem. 🙂
A doki pedig azt mondta, hogy legközelebb jó lenne, ha inkább a vákuumot választanám, nem a császárt, mert ilyen rohamtempóban majdnem lecsúsztunk róla 🙂

Szösszenet az ágyemelőről

Bár nem terveztem sok terheses és/vagy szülős posztot, az ágyemelő mellett nem tudok szó nélkül elmenni.
Ugyanis Hollandiában – szerintem az otthonszülések miatt – előírás, hogy az otthoni ágy legalább 75-80 cm magasan legyen a szülés alatt illetve az azt követő gyermekágyi héten. A szülések alatt abszolút megértem, hiszen valahogy a bábának hozzá kell férnie a terephez, hacsak nem akar a végére lumbágót kapni a sok hajolgatástól, viszont mivel én nem otthon szülök, ezért nem is gondoltam ilyesmire.

Kb egy hónapja, amikor a maternity nurse itt járt, az első kérdései közé tartozott, hogy milyen magas az ágyunk illetve van e itthon ágyemelő. Természetesen nincs. Sebaj, akkor ő meg is rendeli nekem, itt ugyanis egy fél évre ez díjmentesen jár. Járna még a zuhanyzóba székecske valamint az ágyba háttámla emelő is, amivel elvileg kényelmesen tudsz ülni az ágyban, de azokra mondtam, hogy nem tartok igényt. Egyelőre nem tervezem a napomat az ágyban tölteni (bár lehet, hogy a császár után ezt revidiálom 🙂 ). Az ágyemelő viszont nem opció, hanem kötelező, úgyhogy pár napon belül meg is érkezett 4 pótláb, ami leginkább az útelterelő bójára emlékeztetett csak szürke kivitelben.

IMAG0035[1]
Bár az előzetes percepcióm az volt, hogy az ágy középen le fog szakadni, ha a 4 lábát hirtelen közel 40 centivel megemeljük, de N. levezette nekem, hogy az fizikailag képtelenség. És valóban, meglepően stabilan áll még mindig az ágyunk.
Szépen be is tettük a kamrába, majd tegnap előszedtük, hogy jó lenne, ha az ágylábak alá varázsolnánk, végülis már csak egy hét van hátra a szülésig; jó lenne kipróbálni, hogy mennyire kényelmes ez így.
Hát semennyire 🙂 Bár az ideológia a magas ágy mögött az, hogy sokkal egyszerűbben ülsz le rá meg kelsz fel, mint a sima ágyról, ami ugye mélyen van, viszont ez a 75-80 centi a holland átlagmagassághoz lett szabva. Ami azt jelenti, hogy a magam magyar átlagos magasságával kb négykézláb kell felkapaszkodnom az ágyra, ha pedig le akarok jönni, akkor szabályosan ugranom kell, ha nem akarom a lepedőt, takarót, terhespárnát magam után húzni a földre, miközben kicsúszok az ágy legszélére, ahonnan végre leér a lábam.

Mindenesetre remélem, hogy a császárseb kevésbé fog fájni, mint jelenleg éjszakánként a csípőcsontom, ami nagyjából az elemeire akar szétesni, nem könnyítve meg ezzel az éjszakai tornázást, amit az ágyról való fel- és leszállás követel meg. (Bár lehet, hogy ez a valódi cél, hogy az ember gyorsan visszanyerje a fittségét szülés után 😀 )

Terhesgondozás 2. rész

Vegyük fel újra a fonalat a terhesgondozással kapcsolatban, hiszen így a 7. hónapon túl, majdnem a finishben, amit lehet megtapasztaltam, úgyhogy most kitérek azokra a dolgokra, amiket még nem említettem a korábbi bejegyzésemben.

Szerencsére eddig – lekopogom – a terhességem nagyon nyugisra sikerült, leszámítva a legelején felmerülő problémát, ami miatt a normálisnál korábban kerültem be a rendszerben. Úgyhogy az előzetes terv, miszerint főleg a dokik szeme előtt leszek, annyiban módosult, hogy 2 havonta kellett csak a dokival találkoznom, aki ultrahangon is rákukkantott a babára, viszont a köztes hónapokban elég volt a szülésznővel. Ő csak szívhangot hallgatott. Egyébként ezen kívül nem igen tért el a két fajta látogatás: lényegében mindig megkérdezték hogy vagyok, van-e kérdésem, megtapogatták a hasam, megmérték a vérnyomásomat és ennyi.
A magyar gyakorlattal ellentétben itt egyszer sem volt vizeletvizsgálat. Bár láttam terhes nőket a váróban a vizeletes pohárral, de gondolom nekik volt valami problémájuk, ami miatt erre szükség volt. Szóval összességben úgy látom, hogy bármilyen vizsgálatot csak akkor végeznek, ha az indokolt.
Ugyanez a helyzet a vérvétellel is. Eddig összesen 2 vérvétel volt: egy az elején, kb 10-11. héten: vérkép, vércukor és vércsoportmeghatározás, egy pedig a 27- 28. héten vas, vércukor és a baba vércsoportjának meghatározása. Terheléses vércukor nincs, csak akkor, ha a sima vércukrod nem lett megfelelő. És újra letettem a hajam attól, hogy a sima vércukrot nem éhgyomorra nézik, hanem bármikor mehetsz vért vetetni a kajától függetlenül.

Persze én Rh- vagyok, úgyhogy annyira, de annyira tudtam, hogy a baba Rh+ lesz, azaz nem úszom meg az ellenanyagos injekciót. A pontos metodológiát nem tudom, hogy hogyan határozzák meg a baba vércsoportját, ugyanis mivel ez az első terhességem, ellenanyag még nem lehet a véremben, mindenesetre mivel ez kiderült, ezért az itteni protokoll az, hogy kaptam most egy antiD injekciót illetve a szülés után is jön még egy.
Azt tudni kell rólam, hogy eléggé fosok a szurkálásoktól, de azt kell hogy mondjam, hogy ez az injekció egész kellemes élmény volt 🙂 (ez elég perverzül hangzott 🙂 ). Kezdődött azzal, hogy kiültettek a váróba, hogy akkor előkészítik az injekciót. Eltelt 5 perc, én meg azon gondolkoztam, hogy vajon most egyesével gyűjtögetik-e az antiD-ket vagy mi tart ilyen sokáig? Aztán megjelent a nővérke és miközben bementünk egy kezelő szobába, addig elmagyarázta, hogy a hűtőben tárolják ezeket az injekciókat és az tartott ilyen sokáig amíg felmelegítette. Lehet, hogy ez Magyarországon is így van, de nekem soha nem magyarázkodott senki az egészségügyben, ha várnom kellett 🙂 Egyébként meg vékony tűvel adta és nagyon lassan, mivel ez egy sűrűbb anyag, valamint végig közvetített, hogy éppen mit csinál. Egyszóval konkrétan SEMMIT nem éreztem a műveletből beleértve a szúrást.

A másik lényeges momentum a szülés módjának meghatározása volt. Hollandiában a statisztikák szerint a nők több, mint 5o%-a otthon vagy szülés házban szül, sőt az alapbiztosítás nem is fedezi, ha valaki orvosi indikáció nélkül akar kórházban szülni. Nekem persze ez nem volt opció, ugyanis korábban volt egy retinaleválásom az erős rövidlátás miatt (nem mintha egyébként szerettem volna otthon szülni…). Magyarországon ez ugye automatikus császárt jelent, kábé gyerekkorom óta erre készülök 🙂 Itt viszont miután megtanácskozták a szemésszel, aki valóban azt javasolta, hogy nem nyomhatok, előálltak egy javaslattal, hogy választhatom azt is, hogy a fájások idejére EDA, utána pedig vákuummal kiszippantják a babát, hogy ne kelljen nyomni. (Úgy látom egyébként, hogy itt a vákuum nem annyira az ördögtől való, mint Magyarországon). Így kaptam egy csomó statisztikát és 2 hónapot, hogy eldöntsem, hogy melyik módszert szeretném. Az érzésem egyébként az volt, hogy ők inkább a vákuumra szavaznának, de azt nem tudtam eldönteni, hogy szakmailag-e vagy azért, hogy megfeleljenek az UNICEF ajánlásoknak, hogy minél kevesebb legyen a császár. Mindenesetre a statisztikák és rizikók alapján a jól megtervezett császárt választottam, és csak remélem, hogy a doki nem lesz fakezű és csak annyit vág és ott, amennyit és ahol kell 🙂
Az időpont mindenesetre még nincs meg, azt a következő találkozásnál beszéljük meg.

Eddig ugye szó volt a különböző szintű orvosokról és a szülésznőről (verloskundige), most viszont szeretnék bemutatni egy újabb személyt és szervezetet, aki gondoskodik a frissen szült nőkről és babákról: ő a maternity nurse.
Amikor kiderül a terhesség, kb. a 16. hétig jelezned kell a biztosítód felé, hogy terhes vagy és választanod kell egy “kraamzorg”-ot, azaz egy olyan szervezetet, akik kiküldik ezt a maternity nurse-t, miután megszültél. Ez ugyanis egy szolgáltatás, hogy a frissen szült nőket maximálisan tehermentesítse az első 8-1o napban. Ha otthon szülsz, akkor már a szülésben is segítenek, ha szülésházban vagy kórházban (a normál szülés itt ambuláns, tehát aznap haza is lehet menni), akkor mire hazaérsz megjelennek ők is, és a következő 8-1o napban napi 8 órában jönnek, hogy mindenben, azaz mindenben segítsenek legyen az a gyerek ellátása, napi takarítás, főzés, szoptatás, kérdések megválaszolása, egyszóval neked kb. ki sem kell szállni az ágyból; plusz azért szemmel tartják az anyuka és a baba egészségügyi állapotát is. Az első héten a “kraamweek”-en, amit magyarul gyermekágynak fordítanék,  a maternity nurse mellett naponta megjelenik a szülésznő is, aki szintén az egészségügyi állapotok felmérése miatt jön. (Őszintén szólva egyébként egyelőre gőzöm sincs hogy fogom kiterhelni 8 órában, mert ennyi házimunka és gyerekkel való munka szerintem az ég világon nincs… bár a gyerekes barátnőim mind azt mondják, hogy kell az a segítség, majd meglátom 😛 )
A “kraamweek” után pedig kirendelnek egy védőnőt (a holland nevét nem tudom, mert tegnap hallottam róla először, és nem bírtam megjegyezni, de azt hiszem ez lesz a magyar védőnő megfelelője), aki kb. havonta jön és pl. hozzátáplálásban, védőoltásokban és hasonló kérdésekben fog tudni segíteni. Erről majd akkor írok, ha felbukkant, mert egyelőre nem sokat tudok róla 🙂

Szóval tegnap megjelent a maternity nurse, hogy felmérje az állapotokat, és feltegyem a kérdéseimet. Azt hiszem rég látott ilyen felkészületlen anyukát, mint én 😛 Ugyanis semmilyen babacuccot még nem szereztünk be, egy darabig babonából, utána meg már annyira felhalmozódtak a munkahelyi és egyéb privát teendők, hogy a babacuccok beszerzésének feladatát csak görgettük magunk előtt. Azt hiszem most hétvégén már tényleg nekiállunk 🙂
Ezen kívül feltettem neki az összes kérdésemet, szóval a szerintem fél órásra tervezett találkozás 2 órásra sikerült. Egyébként nagyon meg voltam vele elégedve; egyáltalán nem látszott rajta, hogy zavarja, hogy sok kérdésem van, mindenre elég kimerítően válaszolt, és máris egy-két nagyon jó trükköt mondott, szóval azt hiszem jó lesz ez a rendszer és a 8 nap alatt jó sok trükköt felszívok.
Azért volt egy érdekes momentum, ahol nagyon kellett fegyelmeznem az arcizmaimat, mert hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ott kezdődik a sztori, hogy a hollandok nem nagyon fűtenek éjszaka, sokak szerint a 16 fok az egészséges (szemben ugye a mi 21 fokunkkal). Így a maternity nurse az első beszerzendő tárgyak közé sorolta a melegvizes palackot. Ugyanis a legjobb – szerinte – ha éjszakára teljesen lekapcsoljuk a gyerekszobában a fűtést és helyette mielőtt lefektetem a gyereket melegvizes palackokkal felmelegítem az ágyát. És mivel úgyis 3 óránként felkelek szoptatni – na, persze – akkor egyúttal újra melegíthetem a palackokat és amíg szoptatok, addig melegíthetem a baba ágyát is… Amikor ezt N.-nak előadtam, akkor nem annyira szép dolgok jöttek ki a száján, és mindenesetre megfogadta, hogy aki hozzá mer nyúlni a termosztáthoz és a radiátorhoz, annak letöri a kezét 😀

Egyébként nagyon élvezem a terhességet, főleg mert – lekopogom – nincsenek komplikációk és elég sok energiám is van. Amióta már nagyobb a hasam, egyre többen akarják a helyet is átadni, sőt kapok egy csomó csomagot is:

Kaptam egy csomagot a biztosítótól, ez a “kraampakket”, amiben benne van az összes cucc, ami az otthonszüléshez kell. Mondanom sem kell, hogy a nagy csomag tartalmának csak töredékét ismertem fel, hogy milyen célt szolgál, de vannak benne különböző méretű és vastagságú kötések, vatták, tapaszok, gumilepedők, 7o%-os alkohol, kézfertőtlenítő, köldökcsipesz… stb.

IMG_0123 IMG_0126 IMG_0127

Aztán persze a reklámokkal is megtalálnak, amit egy cseppet sem bánok, ugyanis a korábbi éveimben jómagam is foglalkoztam ilyen csomagokkal a munkám során, úgyhogy most legalább összehasonlítom, hogy itt mi van az itteni reklámcsomagokban:

IMAG2507

És van egy személyes gólyám, aki már a harmadik gólyacsomagot küldi, benne szuper cuccokkal. Ennek köszönhetően egy csomó lényeges babacuccom megvan 🙂
A gólya kilétét teljes titokzatosság és homály fedi. Azért nekem persze megvan a tippem, bár az illető egyelőre lelkesen tiltakozik és mindenféle elterelő hadműveleteket vet be, nehogy sikerüljön rábizonyítani a gólyaságot 😀

IMAG2496 IMAG2497 IMAG2518 IMAG2520 IMG_0149