Vendégség holland módra

Már az elején megjegyezném, hogy kiskoromban is imádtam szomszédolni, meg egyáltalán vendégségbe járni. Az igaz, hogy azt már kevésbé szerettem, ha hozzám jöttek: szétpakolták a játékaimat, átöltöztették a Barbikat, lebontották a legó épületeket és mást építettek helyette…
Vendégségbe azóta is szeretek járni, sőt amióta nincsenek Barbijaim, rájöttem, hogy azt is szeretem, ha hozzám jönnek 🙂 A hosszú évek alatt, különböző helyekről összegyűjtött barátokkal ez Magyarországon nagyon jól működött: voltak nagyobb társaságok – a létszámuk azóta is nő, köszönhetően a sok azóta megszületett és folyamatban levő babának, voltak kisebbek, volt akikkel vacsora-csatát rendeztünk, volt ahonnan egy pár üveg bor soha sem hiányozhatott, és volt akikkel a home made rágcsikban tobzódtunk.
Amikor kiköltöztünk Hollandiába, kicsit tartottunk attól, hogy mi lesz az életünknek ezzel a részével, főleg, hogy a hollandok bár alapvetően nagyon kedvesek, de állítólag kevésbé jellemző rájuk, hogy pl munka után beülnek valahova, szóval nehéz velük kapcsolatot kialakítani. A munkakapcsolat általában megmarad munkakapcsolatnak, nehezen alakulnak át barátsággá. Kínosan ügyelnek a work-life balance-re, ami azt jelenti, hogy a szabadidejüket szigorúan családdal töltik, bármi, ami a munkával kapcsolatos, az nyugodtan megvárhatja a következő napot. A személyes véleményem ezzel kapcsolatban amúgy, hogy ez nem annyira a hollandokra jellemző, inkább életkori sajátosságnak mondanám. Magyarországon is több barátságot köt az ember az iskolában illetve miután elkezd dolgozni az első pár évben, amikor még nem nagyon van felelősség, család vagy párkapcsolat. Egy idő után aztán otthon is beáll az egyensúly – kevesebb céges buli, inkább több idő a családdal és a régi barátokkal.

Mindenesetre a mi régi barátságaink többnyire Magyarországon maradtak, ezért itt kell felépítenünk az újakat. És mivel hosszú távon tervezünk itt maradni, ezért nem feltétlenül expatokkal, hanem inkább helyiekkel akarunk barátkozni.

Az előítéletünk, hogy a hollandok nem barátkoznak, viszont már az elején megdőlt.

A társasház, ahol lakunk, teljesen új építésű; közvetlenül a beköltözésünk előtt adták át. Ez azt jelenti, hogy a társasház 12 lakásába 2 hét alatt költözött be mindenki, és ez jó kis lakóközösséget kovácsolt össze; átvettük egymás érkező bútorait vagy éppen közös erővel törtük fel a szomszéd zárját, aki kizárta magát a lakásból, de a lakatosnak inkább nem akart 100 eurót kifizetni. Sőt, beköltözés után kb. egy hónappal a fölöttünk levő nő rendezett is egy ismerkedős teás-sütis délutánt. Vele amúgy azóta is jóban vagyunk; már mi is áthívtuk őt, sőt karácsonykor, amikor nem voltunk itthon, ő jött át két naponta párásítani a kígyóknak.

Aztán február elején eljött az igazi nagy vendégség ideje is: N. munkahelyén hónapok óta a gulyásleves volt a téma: hogy ők meg akarják kóstolni. Addig rágták N. fülét, amíg ki nem találtuk, hogy szervezünk nekik egy gulyásleves party-t.  A szervezés eltartott egy darabig – pedig csak azok lettek meghívva, akikkel N. közvetlenül dolgozik, de végülis mindenki ráért, sőt olyanok is eljöttek, akikre tényleg nem nagyon jellemző a munka után program.

Na jó, a menü adott, megvan az időpont is, egész hétvégén gulyáslevest főztünk és gundel palacsintát gyártottunk, hogy aznap már frissen, üdén és mindenek előtt tiszta konyhával várjuk a vendégeket. Az ember bele sem gondolna, hogy azért vannak vicces különbségek a holland és magyar vendégek közt.

Ami már az első vendégségnél bennünk is felmerült: mikor kell érkezni? Azt ugye mindenki tudja, hogy egy déli országban minimum fél óra késés szinte kötelező, ehhez képest Németországban és Svájcban szinte pontosan érkeznek az emberek. Magyarországon is szerintem a vendégek inkább késnek, de nem olyan sokat, mint mondjuk délen. Én személy szerint sosem bántam, ha a vendégek késnek, sőt futottam bele olyanba is, hogy a pontosan érkező vendégeknek törülközőben nyitottam ajtót, mert a zuhany alól ugrottam ki. Szerencsére – nagyon jó barátokról van szó – nem zavartatták magukat, amíg elkészültem, ők addig fogadták a többi vendéget, és egyébként teljesen otthon érezték magukat 🙂

Amikor a házavató ismerkedős délutánra mentünk, akkor kb negyed órát késtünk; nem mi voltunk se az elsők, se az utolsók, úgyhogy akkor azt gondoltuk, hogy ez a negyedóra késés az átlag, mint mondjuk  Magyarországon. Ehhez képest a gulyásleves-partyra az első vendég 20 perccel előbb érkezett… Oké, ilyennel még nem találkoztam; még szerencse, hogy nem az utolsó pillanatra hagytam a fürdést 😀 Az utolsó befutó kb 20-25 percet késett, úgyhogy a korábbi megállapításomat módosítom, miszerint itt +/- 20 perc a vendégek érkezési ideje.

Fura, hogy a hollandoknál nem jellemző, hogy levegyék a cipőjüket, ha vendégségben vannak.

Ami pedig vicces, hogy mit hoznak, ha vendégségbe jönnek. Nem, mintha azt nézném, hogy ki mit hoz, de Magyarországon szerintem az a jellemző, hogy valamit mindig viszünk: virágot szerintem már csak az előző generáció tagjai, de valami rágcsival vagy innivalóval azért szoktunk készülni. N. kollegái jó fejek voltak amúgy; megkérdezték, hogy mit hozzanak; de ugye nem ezért rendezzük a vendégséget, úgyhogy N. mondta, hogy nem kell semmivel készülni. Így kaptam egy cserepes orchideát – nem, még nem halt meg – egy csokor tulipánt vázával, egy üveg bort, olyan is volt, aki semmit nem hozott, de N. két japán kollegája meg teljesen kitett magáért: hoztak whiskyt, szakét, japán bonbont és egy csomó földimogyorót rágcsinak. Itt jöttünk rá, hogy rágcsival amúgy nem is készültünk, hiszen azt általában a vendégek mindig hoztak 🙂 Na, innen látszik, hogy az emberbe tudat alatt milyen szokások ragadnak be.

A gulyásleves – gundel palacsinta kombó egyébként mindenkinek nagyon bejött, mondjuk a gundel palacsinta a végén eléggé kiütött mindenkit 🙂 Mindenesetre ahhoz képest, hogy először csináltam mindkettőt, magam is meglepődtem. De le kellett vonnom a konklúziót is: nem véletlenül nem készítek magyaros kajákat: a konyha egy rémálom volt utána, és egy egész napon át készült a kaja, úgy, hogy ketten dolgoztunk rajta. A gundel palacsinta egyébként eddig nem volt a kedvencem, de pont karácsonyra kaptam meg Gundel Károly magyaros szakácskönyvét, és azt kell hogy mondjam, hogy kár, hogy a róla elnevezett étteremben sem úgy csinálják, ahogy ebben a könyvben van… tényleg nagyon finom lett.

Gulyásleves és gundel palacsinta
Gulyásleves és gundel palacsinta
Tömény csokikrém a gundel palacsintához
Tömény csokikrém a gundel palacsintához
Romok a vendégsereg után
Romok a vendégsereg után

A gyulyásleves-partynak egyébként gyorsan híre ment; másnap mindenki ezen csámcsogott az irodában, úgyhogy a partynk egy aspirational esemény lett; már a többiek is fűzik N.-t, hogy mikor lesz a következő 🙂

Most így belegondolva már egy csomó vendégünk volt: N. volt főnöke családostul, (ő pontosan érkezett) valamint N. egy holland ismerőse, aki egyik szombaton – még az ágyban feküdtünk, a konyha kupiban állt – egyszer csak bejelentkezett, hogy pont erre jár, akkor 10 perc múlva feljönne… És persze jönnek látogatóba Magyarországról, sőt 10 év után az angol barátnőmmel is találkoztam, aki pont Amsterdamban hosszúhétvégézett, így eljött vacsorázni hozzánk.

Reklámok