A Nagy Testvér mindent lát

A minap kaptunk, azaz H. kapott egy levelet a GGD-től. A GGD foglalkozik a járványokkal illetve azokkal az oltásokkal, amik nincsenek a kötelezők közt (a kötelezőekért a Consultatie bureau, azaz az egészséges tanácsadás – magyarul azt hiszem ez a megfelelője – felel).
A kötelező oltásokra már H. születésekor megkaptuk a “kuponokat“; akkor fel is figyeltünk rá, hogy a BCG oltás nincs a listában. A Consultatie bureau-ban meg is erősítették, hogy Hollandiában nincs tbc, úgyhogy nem oltanak ez ellen. Én meg vállat vontam, hogy oké, ők tudják, végülis emlékeim szerint ez az oltás brutál fájdalmas, H legalább megússza.
Nos, a GGD-s levélben BCG oltásra kaptunk behívót. Ugyanis, ahogy a rendszerből teljesen nyilvánvaló, Magyarországról származunk, ami viszont egy tbc rizikós ország, tehát amennyiben visszajárunk Magyarországra pl. látogatóba, úgy melegen javasolják a tbc elleni vakcinát beadatni. Persze ezt is vissza lehet utasítani, mint ahogy mostanában divatos ezt a kötelezőekkel is tenni, viszont ezt csak akkor javasolják, ha egyáltalán nem tervezünk visszalátogatni.
Mi nyilván élünk a lehetőséggel, főleg, hogy nem csupán Magyarország tbc rizikós, de van még egy pár ilyen ország, szóval előbb-utóbb úgyis belefutottunk volna egy utazás során. (Sőt, tegnap néztük a Ben Hur-t, ami miatt rágugliztam a leprára, és kiderült, hogy azt is egy tbc baktérium okozza így a BCG oltás az ellen is véd 😀 )


A nyaralásunk előtt betértem a gyógyszertárba felfrissíteni az úti patikánkat. (Szerencsére soha sincs semmire szükség, ezért rendszeresen lejárnak a gyógyszereink szavatosságai, én meg rendszeresen pótolom őket). A legtöbb gyógyszert bármelyik szupermarketben vagy drogériában be lehet szerezni – sőt vannak saját márkás gyógyszerek is – ennek ellenére én valamilyen megszokás miatt mégis általában gyógyszertárban vásárolok. Érdekes egyébként, hogy tényleg annyira lehet mindenhol gyógyszert kapni, hogy nincs  is minden sarkon patika, mint más európai országokban, hanem szinte kizárólag az orvosi rendelők mellett illetve a kórházakban van. Én jellemzően a háziorvosi rendelőnk mellettiben vásárolok.

Szóval, mivel mégiscsak egy trópusi országba utaztunk, ezért gondoltam, hogy egy imodium ártani nem árt, ha van tartalékban, úgyhogy kértem is egyet a pultnál. Ha már gyógyszertárban vásárolsz, akkor azt mindjárt hozzá is kötik a nevedhez a gépben, így miután az eladó kikeresett a rendszerből, rám nézett, és mondta, hogy imodiumot nem lehet szoptatás mellett szedni. Mondtam, hogy akkor jó, mert én nem szoptatok. Először azt hittem, hogy látja a babakocsiban a gyereket és azért hívja fel erre a figyelmemet, de miután már harmadjára is kihangsúlyozta, hogy de ezt nem lehet szoptatás mellett, én meg erősködtem, hogy de én nem szoptatok, akkor végre kibújt a szög a zsákból, és kiderült, hogy a gépben nyilván van tartva, hogy szoptatok.
Miután még kétszer megerősítettem, hogy tuti, hogy nem szoptatok (De egyáltalán nem? Nem, egyáltalán nem, csak tudnék róla!), akkor mondta, hogy ez alapján átírja a rendszerben az infót.


Az összeesküvés elméletesek most elkezdhetnek drámázni, hogy ebben a mai világban minden adatom és minden lépésem nyilván van tartva, jaj, mi lesz ebből, de én azt hiszem, csak szimplán örülök, hogy a rendszer odafigyel ránk.

Sőt könnyen lehet, hogy a rendszer elsősorban a biztosítókra figyel; mivel az egész biztosítás privát alapon működik, a biztosítóknak tuti  nem érdeke egy tbc járvány, vagy egy imodium miatti komplikáció egy babánál. Ezért tartom jónak a magánbiztosítást, mert ami a biztosítónak nem kifizetődő – a betegség, az nekem sem. Úgyhogy inkább legyek csak benn a rendszerben az összes adatommal együtt, és fókuszáljunk együtt a megelőzésre a gyógykezelés helyett 🙂

Update: A Nagy Testvér tényleg mindent lát, de azért jó, ha mi is nyitva tartjuk a szemünket. Ma voltunk a GGD-ben, és kiderült, hogy nem Magyarország miatt hívák be H-t, hanem Románia miatt, ugyanis N. Erdélyből származik, és ez nyilvánvaló a gyerek anyakönyvi kivonatából. Magyarországon mindenki fellélegezhet: a WHO szerint nem tbc rizikós ország – a GGDs nő nem is értette, hogy ott miért oltanak még egyáltalán – viszont Románia igen. Mivel oda annyira nem is utazunk látogatóba se, választhattam, hogy akkor végül kérjük-e az oltást. Kértem, ha már egyszer elmentünk, hiszen bármikor utazhatunk olyan országba, ahol tényleg tanácsos előtte beoltatni magunkat; akkor meg már inkább előbb, mint később 🙂
Egyébként meg úgy sikerült beadni azinjekciót, hogy H meg se nyikkant 🙂

 

Reklámok

Egy kis belföldi nyaralás a Holland Antillákon

Júniusban a 3 hetes magyar “nyaralás” után – a nyaralás nem véletlenül van idézőjelben, mert inkább turnénak lehetett volna aposztrofálni – eljutottam odáig, ahova sose gondoltam volna: egy olyan nyaralást szeretnék, ahol nem kell csinálni SEMMIT. Így csupa nagybetűvel. És meleg van és süt a nap. Egy szigetet szeretnék, ahol semmi más nincs, csak szálloda és strand, hogy még kísértésbe se essek, ami a városokat és múzeumokat illeti.
Így Európa rögtön kiesett, mert szerintem nincs olyan európai ország, ami ne lenne tele történelmi és kulturális látnivalók tömkelegével, egyszóval a semmittevés kizárva. Hiszen, ha már elmegyek pl. Görögországba, akkor hülye lennék egy szigeten tölteni az egész vakációt, ha ott van karnyújtásnyira a fél ókori történelem (a görögök amúgy is a nagy kedvenceim voltak).
Az Indonéz szigetvilág is kiesett, egyrészt oda sokkal tovább tart az út – egy 9 hónapossal fél órák is számítanak, amit a repülőn töltesz -, másrészt nagyon drága, legalábbis a karibi térséghez képest.
Kuba, Mexikó, bár árban ugyanott vannak, de az ember oda se segget mereszteni megy, ha már kifizet annyi pénzt.
Szóval maradt Curacao, ami a Holland Antillák egyik szigete. Curacao-ra, bár már nem mondhatjuk, hogy gyarmat, de mind a mai napig Hollandia társult állama, a Holland Királyság alkotmányos része. Persze ettől még nem tartozik az Európai Unióhoz, de az EU állampolgárok vízum nélkül utazhatnak oda és egyéb speciális jogok is vonatkoznak rájuk. A Wiki egyébként teljesen jól összefoglalja, amit a sziget történelméről és látnivalóiról tudni kell.

A D-Reizen utazási irodánál foglaltuk az utunkat, ami tök hülyeség volt, mert nem igazán volt hozzáadott értékük; ha mi magunk szervezzük az utat, az is kb ugyanennyibe került volna (előtte se utaztam és ezután se fogok szervezetten utazni, ebben az esetben az tette meg a hatását, hogy naponta átlag négyszer elsétáltunk a mellettünk levő utazási iroda előtt, és az ember akarva akaratlan rápillant az akciókat hirdető táblákra. Éljen a marketing! 🙂 )
Az utazási irodás csaj viszont beparáztatott az elején, hogy Curacao-n lehet, hogy zika járvány van, ami engem különösebben nem érdekel, egyrészt mert nem vagyok terhes, másrészt meg utánaolvasva, azért elég médiacirkusz szaga van az egésznek, viszont mivel mégiscsak egy 9 hónapossal utazok, felhívtam az itteni ÁNTSZ-t, akik a különböző országok járványaival is foglalkoznak. Hozzájuk kell fordulni, ha valami utazással kapcsolatos oltást akarsz beadatni vagy éppen kérdésed van, mint nekem ebben az esetben a zika. A GGD– nek van egy nagyon korrekt honlapja is, ahol az országokra rákereshetsz járványszempontból, de ha felhívod őket, akkor szóban is tájékoztatnak, hogy szükséges e védőoltás vagy kell e valami extrára odafigyelni. (Egyébként nincs zika, és  semmilyen kötelező védőoltás se. A sárgaláz, bár a honlapon ajánlottnak minősül, a nő a telefonban azt mondta, hogy egyáltalán nem szükséges, úgyhogy nem adattuk  be.)

Az út 9,5 óra, ami teljesen vállalható még egy kicsi babával is. TUI charterrel utaztunk, ahol sajnos max 61 centiig, azaz szinte csak újszülötteknek áll rendelkezésre a mózes, szerintem a KLM ebben jobb, úgyhogy kicsit kimerítő volt, hogy egyikünk ölében mindig ott fészkelődött/aludt H, de szerintem ez még pont elviselhető volt. Egy ázsiai utazásnál már nem vagyok benne biztos – oda már szerintem érdemes külön helyet venni a babának.

És hát a sziget, az bizony látványos; fehér homok, lélegzetállító naplemente, minden, ami egy romantikus úthoz kell 🙂

A város, Willemstad belvárosa az UNESCO világörökség része a színes házakkal és az Emma királynő ponton híddal, amit egyszerűen félrevontatnak, ha jön egy hajó, ami keresztezi a hidat.
Ez egyébként nagyon vicces volt, mert pont a hídon álltunk, amikor egy kis vontatóhajó érkezett a hídhoz. Felharsantak a szirénák és az emberek szinte rohantak le a hídról. Illetve nem mindenki. Voltak akik, csak megálltak a korlátnál nézelődni. Én ezeket először nem is szúrtam ki, hanem természetesen teljes pánikban rohantam volna a babakocsival, mire N. mutatta a korlátnál fotózó turistákat, és mondta, hogy lassítsak már egy kicsit 🙂 Így a hídon megvártuk, amíg azt kicsit arrébb vontatják, a kis hajó átmegy a híd mellett és  utána visszavontatják. Az egész kb 10 percig tartott, úgyhogy gondolom a helyiek rohantak a hídon át, akiknek nincs fölösleges 10 percük, mert mennek a dolgukra, meg persze naponta többször is élvezhetik, úgyhogy nekik ez már nem újdonság.

A belváros nem nagy, néhány sétálóutcából áll és persze a színes házakból a parton. Persze minden tele van szuvenír bolttal, de rengeteg márkás ruhabolt is megtalálható, csak minden piciben. A színes házak A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTTAL kezdődnek – Penha – ahova állítólag Venezuelából járnak át vásárolni az emberek. Európai szemmel igazából egy közepes méretű Douglas parfümériáról beszélünk és egy nagyon mini ruhaboltról 🙂

A hivatalos fizetőeszköz a holland forint, de mindenhol elfogadják az amerikai dollárt is – az automata mindkettőt ad. Az átváltás nagyon egyszerű: fél dollár felel meg egy forintnak. Kártyát a legtöbb helyen elfogadnak, de nagyon fontos, hogy, amíg Hollandiában a legtöbb helyen csak elektronikus kártyával, azaz a Maestro-val lehet fizetni, itt kizárólagosan a dombornyomottal. Az is érdekes, – gondolom az európai kapcsolatok miatt – hogy a MasterCard-ot sokkal több helyen elfogadják, mint a Visa-t. Szóval aki itt akar vásárolgatni, legjobb, ha egy MasterCard kártyával indul útnak 🙂
Mi nem igazán vásárolgattunk egyébként, csak a kötelező szuveníreket (hűtőmágneseket gyűjtök 🙂 ), meg némi pelenkát H-nek. Az árak vegyesek voltak,  néha nagyon drágának éreztem: pl egy kisebb csomag pelenka, egy popsitörlő és egy csomag ragtapasz 30 dollár, vagy a szuveníreknek is teljesen beteg áruk volt. Viszont legalább a szuvenír strandruháknak, pólóknak, táskáknak tök jó minősége volt, nem úgy, mint mondjuk a török vagy bármelyik arab országbeli cuccoknak.
Benéztünk egy ékszerboltba is, azok viszont tök normális áron voltak és a sima ezüst ékszerek is nagyon szépen ki voltak dolgozva.
Az éttermekről nem tudok nyilatkozni, mert all inclusive ellátásban voltunk, de erős a gyanúm, hogy drágább lett volna összességében, ha kint eszünk.

Willemstad-ban piac is van, ráadásul úszó piac. Persze itt ne a hatalmas ázsiai úszó piacokra gondoljatok – itt minden kicsi. Nagyon kicsi. Hanem néhány bárkára, amik Venezuelából hozzák a gyümölcsöt és a halat, odaállnak a móló mellé és onnan árulnak. A gyümölcsök nagyon szépek és óriási nagyok; egy avokádó kb akkora volt, mint egy kisebb gyerekfej, de a passion fruit is többszöröse az európainak.

Azért nem bírtunk teljesen a fenekünkön megmaradni, mert a városon kívül egy kis curacao likőrüzemet is meglátogattunk. Már a szállodában feltűnt, hogy Európával ellentétben itt a curacao likőrnek különböző színei vannak; lehet kapni, pirosban, sárgában, zöldben és természetesen a jól megszokott kékben. Itt fény derült a titok nyitjára. Ugyanis a curacao likőr igazából egy Triple Sec, egy speciális, csak a szigeten termő és egyébként teljesen ehetetlen, keserű narancs héjából. A  különböző színeket pedig a maga prózai módján az ételszínezék adja. Na, hát egy illúzióval kevesebb 🙂

A szigeten egyébként van még egy barlang és egy kis úszó mangrove erdő, ezeket nem néztük meg, illetve az egész környék egy búvárparadicsom, szóval, aki aktív vízi pihenésre vágyik, az nem fog csalódni.
A víz egyébként szuper meleg – igazi élmény volt benne fürdeni, pedig nem vagyok egy vízi lény, és olyan, mint egy akvárium: akár ha egy sima úszószemüvegben belenézel a vízbe, rögtön színes halak tucatjaival találod szemben magad. Szóval, ha valaki nem érzi magában a kellő erőt a búvárkodáshoz, az snorkel-ezhet; a szállodák általában díjmentesen biztosítanak felszerelést is hozzá.
A sziget persze nagyon rárepült erre a gyönyörű látványosságra, úgyhogy számtalan ilyen jellegű programra fizethet be a turista, például delfinekkel úszás vagy éppen víz alatti óriás teknős etetés.
És a víz mindenhol tiszta. Nem habos. Nem úszkálnak benne műanyag szemetek. A kikötőben sem, a turistákkal és bulizókkal tömött strandokon se és az elhagyatott partokon se. Bár a sziget nem tiszta, a tengerre úgy látszik nagyon vigyáznak.

Curacao-n van egy hosszú száraz évszak és néhány hónap esős. Az esős azt jelenti, hogy naponta 1-2 órát esik az eső. Ez nem sok, de pont elég ahhoz, hogy a 30-32 két fokot a duplájának érezd a magas páratartalom miatt. Mi most szeptemberben voltunk, ami az esős évszak legeleje (nyilván, mikor máskor; úgy megszoktuk egész évben az esőt Hollandiában, hogy még nyaralni is az esős évszakban megyünk). A napi egy óra esőt egyébként bőven ki lehetett bírni, főleg, hogy finom meleg eső volt, mint a Balatonon a nyári zápor. Kivéve, hogy itt, mintha dézsából öntötték volna.

Curacao árnyékos oldala

A legtöbb holland volt már Curacao-n, és, amikor mondtuk nekik, hogy hova megyünk nyaralni, akkor mondták, hogy szép-szép, de Curacao-n nincs semmi. Persze – mondtuk, pont azért megyünk. Aztán, amikor odaértünk, akkor a “semmi” szó átértékelődött. A szigeten magán, tényleg nincs SEMMI. Beleértve az ivóvizet, a növényeket vagy állatokat. A szélességi fokot tekintve, a Szahara aljával van egy vonalon, úgyhogy az éghajlat sivatagos/szavannás, az élővilág pedig ennek megfelelő. Kaktuszok, tüskés, száraz cserjék és a zöld, keserű narancs. Állatok közül pedig kisebb, nagyobb gyíkok: tejuk és leguánok.

A szigeten annyira nincs semmi, hogy a felfedező spanyolok rögtön tovább is álltak. Majd jöttek a britek, de nekik se tetszett, úgyhogy azzal a lendülettel ők is mentek tovább. Így került a hollandok kezére, akik meglátták a piaci rést és a karib térség legnagyobb rabszolgapiacáává emelték a helyet. És dőlt a lé. (Itt már azért kellett volna vissza a briteknek a sziget 😀 ) A rabszolgaság megszűnésével pedig a sziget visszasüllyedt a szegénységbe.

És a legfőbb árnyoldal, a WC: ennél gusztustalanabbak szerintem csak a pottyantós WC-k. Nem tudom, hogy mi lehet az előnye annak, hogy a kagylóban félig áll a víz, de nekem komoly higiéniai fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban.

imag1666

Összességében nekünk nagyon tetszett a sziget. Igazi kikapcsolódás volt – most erre is volt szükségünk, bár kicsit sajnáltam, hogy nem tudtuk kipróbálni a tengeri kajakozást vagy a stand up paddle-t, de majd legközelebb 🙂 Mert szerintem fogunk még ide jönni, ha H. kicsit nagyobb lesz és már ő is részt tud venni az aktivitásokban. Akkor pedig megnézzük a mangrove erdőt, ugrálunk a sziklákról a tengerbe Kis-Curacao-n és úgy egyáltalán, ki se lehet majd robbantani a tengerből 🙂

Gyerekdolgok

A minap számon lettem kérve, hogy nem haladok a blogommal, és valóban, úgy elrohant ez a hónap, hogy észre sem vettem. Az idő még mindig olyan, mint Mordorban, úgyhogy a napfény hiánya miatt még mindig energiadeficittel küzdök, másrészről pedig korábban megígértem, hogy a blog nem alakul át anyukabloggá, márpedig az agyam egyelőre még mindig kisgyerekes üzemmódban van, szóval az épkézláb gondolatokhoz még várni kell (viszont fejből vágom már a Kaláka összest 😀 ).

Azért, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, összefoglalom, hogy Hollandiában hogy működnek a kisgyerekes dolgok, pl. védőnő; így én is leírhatom a gyerekes dolgaimat, amikben jelenleg nyakig ülök és ezzel együtt remélem tudok némi újdonságot is nyújtani az Olvasóknak, hogy hogyan is működik Hollandiában az egészségügy és a bürokrácia eme része.

Szóval ott hagytuk abba, hogy megszületett H, és 48 óra múlva, miután a szülésznő, a doki és a gyerekorvos jóváhagyta hazamehettünk. Pontosabban, mivel hajnali 2-kor szültem, ezért nyilván meg kellett várni a 2 nappal későbbi délelőttöt, mire el tudtunk szabadulni. Addigis viszont N.-nak volt egy fontos elintézendője: be kellett sétálni az önkormányzathoz – szerencsére nem volt nagy séta, mert egymás mellett van a kórház és az önkori – és be kellett jelentenie H.-t, hogy ő is megkapja a BSN számát, amivel már az egészségbiztosítását is lehet intézni. Ezt a bejelentést 3 napon belül el kell intézni, és annak ellenére, hogy nem kell előre bejelentkezni, meglepően gyorsan ment az ügyintézés. H. a BSN száma és az anyakönyvi kivonata mellé kapott egy kis csomagot is mesekönyvvel, üdvözlőkártyával és valami kis rongyikával.
Ha pedig már egy bekezdésben le akarom tudni a bürokráciát, akkor gyorsan szót ejtek a magyar anyakönyvről és útlevélről is. Hogy tutira menjek, felhívtam a konzulátust, hogy pontosan mit kell vinni, mert a honlapon elég sokáig kellett vadásznom, mire az ide vonatkozó részt megtaláltam; és milyen jól tettem! Ugyanis nagyon kedvesen felvilágosítottak, hogy ha viszek útlevélképet és megigénylem a magyar anyakönyvi kivonattal együtt az útlevelet, akkor jobban járok, ugyanis az útlevél jóval gyorsabban elkészül, és akkor már van egy okmány a kezünkben, nem kell az anyakönyvi kivonatra várni. Sajnos ugyanis jelenleg az a helyzet, mivel a rendszer erősen leterhelt, ezért az anyakönyvi kivonatra minimum fél évet kell várni, és ha rosszmájú akarok lenni, akkor ez az időintervallum csak nőni fog a jövőben, csökkeni nem, az útlevelet viszont elkészítik elvileg egy hónap alatt (a gyakorlatban másfél hónap volt).
A holland születési anyakönyvi kivonat 3 nyelvű, úgyhogy szerencsére nem kell lefordíttatni, viszont apostille pecsét kell rá, amit a Bíróságokon lehet beszerezni. Ennek megfelelően H.-val az első nagy túrám Amsterdamba vezetett vonattal, mert Almereben nincs Bíróság. Azóta is egyébként többször közlekedtem a nagy babakocsival vonattal, és egyszerűen imádom, mert borzasztó egyszerű. A “Sprinter”-eken, azaz a személyvonatnak megfelelő vonatokon alacsony a küszöb, tehát maximálisan akadálymentesítettek, sok hely van, elfér a babakocsi valamint minden megállóban van lift. Egy gond van, hogy a vonat túl halk, nincs egy olyan jó kis alapzaj, mint az autóban, így az autóval ellentétben, vonatozás közben egyáltalán nem garantált az alvás 😀 A Bíróság amúgy kongott az ürességtől; egy-két ember lézengett még rajtam kívül, akik ügyet intéztek, de ők is más ablakoknál, úgyhogy nagyjából 5 perc alatt begyűjtöttem az apostille pecsétet a születési anyakönyvi kivonatra valamint a mi házasságinkra is, mivel azt legkésőbb a gyerek születésijével együtt honosítani kellett.
A második nagy túránk Hágába vezetett a konzulátusra. A konzulátus egy pici épületben van, ami sajnos egyáltalán nem akadálymentesített, úgyhogy a babakocsival kicsit nehézkes volt bejutni az épületbe. Viszont érdemes megfogadni az ügyintéző tanácsát és korán menni. Mi nyitásra voltunk ott, és mi voltunk az elsők, de mire végeztünk, addigra már 3 újabb család is megjelent, mindenki ugyanilyen céllal. (Vicces volt egyébként a pici helyen 4 babakocsis család 1-2 hónapos újszülöttel; mindenki kínosan ügyelt arra, nehogy a gyereke elkezdjen üvölteni, mert akkor az összes rázendít.)
Egyébként a konzulátuson az összes ott dolgozó nagyon jófej és segítőkész volt.

Na, szóval továbbra is ott tartunk, hogy megyünk haza szülés után 🙂 Az első, akit értesíteni kellett, hogy megyünk haza, az a maternity nurse volt, akiről itt írtam már korábban. Hazaértünk kb délben, ő megjelent kb 3-kor, és kikérdezett mindenről, milyen volt a szülés, milyen volt a kórházban, hogy megy a szoptatás, hogy érzem magam és persze elolvasta a részletes zárójelentést is. A maternity nurse amúgy tényleg hasznos volt: 8 napon keresztül jött minden nap 8 órát, és elvégzett egy csomó házimunkát meg ellátott jótanácsokkal. Pl. megtudtuk, hogy itt nem nagyon sterilizálják az emberek a cumisüvegeket meg a babákkal kapcsolatos cuccokat, hanem egyszerűen elmosogatják, a vizet sem kell felforralni a tápszerhez, sőt be is lehet keverni 24 órára előre, nem kell frissen megcsinálni. Lehet, hogy ez a gyakorló anyukáknak nem újdonság, mindenesetre nekünk az volt, és az biztos, hogy rengeteg időt meg lehet spórolni ezekkel. Pár nap után, amikor látszott, hogy a kicsi hőmérséklete stabil, a maternity nurse már bátorított, hogy vigyük ki a levegőre egy kicsit, úgyhogy az első séta-tűzkeresztségen is hamar túlestünk.
A maternity nurse mellett kb 2 naponta beugrott egy szülésznő is, aki csak megkérdezte, hogy hogy vagyok meg hogy van a baba, és már ment is tovább.

A 2.-3. nap körül pedig megérkezett egy védőnő a “Consultatie bureu” – ból, azaz a tanácsadótól (azt hiszem Magyarországon egészséges tanácsadásnak hívják). A Consultatie bureau egy állami szerv, és amikor N. bejelentette H.-t az önknorinál, akkor automatikusan oda is le lett jelentve. Ez a szerv foglalkozik a védőoltások mellett a mázsálással és a fejlődés nyomonkövetésével. A 2.-3. napon hallásvizsgálatot végeztek és levették a sarokvért is. A 10. napon egy védőbácsi jött, hozott egy könyvecskét, amiben a gyerek fejlődését nyomon lehet követni az első 4 évben, illetve ebbe a könyvecskébe kerülnek bejegyzésre a státuszokon a különböző javaslatok.

Felvette a családi kórelőzményeket, ami azért fontos, mert ennek megfelelően haladnak tovább a vizsgálatok, ha erre szükség van. Pl. mivel nekem volt csípőficamom, ezért H. is kapott beutalót csípőultrahangra, de szív, has vagy koponyaultrahang nem kellett, ami pl. ha jól tudom Magyarországon már automatikusan van. Továbbá megpróbált rábeszélni a védőoltásokra is, de mondtam, h bele se kezdjen, mert nyilván beoltatom a gyerekemet, ez nem is kérdés (mindenesetre úgy látszik itt is kezd teret nyerni az oltásellenesség). Valamint az első gyerekes anyukáknak van ingyenes pszichológiai tanácsadásra is lehetőség, ha szükségük van rá. Én ezt nem vettem igénybe. 

A további státuszokra már be kell menni a rendelőbe, nem járnak házhoz. Ezek egyébként idáig havonta voltak, a következő viszont most már csak 2 hónap múlva lesz. A státusz mindig mázsálással kezdődik (ettől mindig rettegek, mert H. a görbének igencsak a felső részénél jár, de idáig mindig megnyugtattak, hogy nem etetem túl) – ezt az asszisztens végzi, majd utána egyik hónapban egy gyerekorvos másik hónapban a védőbácsival találkoztunk. Ők átnézik tetőtől talpig a babát, leellenőrzik, hogy megfelelően fejlődik-e a mozgása, figyelme, látása. Persze én is fel tudom tenni a kérdéseimet – van belőlük mindig elég, és mindig megkérdezik, hogy én hogy vagyok. Vicces volt, az első hónapban, amikor a védőbácsi megkérdezte, hogy “és az anyuka hogy van?”, akkor néztem rá bután, és azon gondolkoztam, hogy most mit akar az anyámtól? Aztán leesett… 😀 Na, hiába, ezt is szokni kell. Burkoltan arra is mindig rákérdeznek, hogy az apuka mennyire veszi ki a részét a baba körüli teendőkben. Mivel N. eléggé, ezért nem tudom, hogy mi történik akkor, ha itt baj van. És az egész az oltással és üvöltéssel ér véget – mármint a gyerek üvölt, nem én.

Mivel a szülés enyhén szólva traumatikusra sikerült, főleg a baba szempontjából, ezért a 6 hetes kontrollnál be kellett menni a gyerekklinikára is státuszra, ahol egy ottani gyerekorvos ugyanúgy megvizsgálta H.-t, mint egyébként a Consultatie bureau-ban. Mivel szerencsére nem tapasztalt semmi bajt, ezért oda a továbbiakban nem kell járnunk. Érdekességképpen a gyerekklinikán az orvosok és a nővérek nem hordtak köpenyt, hanem tök sima normális ruhában voltak, csak egy kis névtábla jelezte, hogy kik ők. Gondolom, hogy a gyerekekben ne alakuljon ki félelem az orvosok iránt.

Annak ellenére, hogy léteznek gyerekorvosok, pl a Consultatie bureu-ban vagy a gyerekklinikán, ha bármi baj van, akkor H. is a sima háziorvoshoz kerül első körben. Szóval itt nincs házi-gyerekorvos, mint Magyarországon.

Mivel Dévény torna sincs, márpedig én mint az első gyerekes anyukák nagy része rettegek a mozgásfejlődéstől, ezért alkalmanként egy “ostheopatához” viszem H-t. Őt egyébként még a kórházban javasolták, ugyanis a szülés után H. elég stresszes volt, úgyhogy ártani nem árt alapon el is mentünk 1 hónap után. Hogy az “ostheopata” tulajdonképpen micsoda, azt így nem tudnám megmondani, mindenesetre az alapján, amit csinál én csontkovácsnak mondanám, de lehet, hogy van benne gyógytornászból is. Ez az ember, akit javasoltak egyébként kifejezetten csecsemőkre specializálódott. Szerencsére itt is kiderült, hogy nincs semmi para, a nyakát kellett kicsit kimasszírozni, mert hajlamos volt az egyik irányba többet nézni. Most egyelőre úgy vagyok vele, hogy elviszem 2-3 havonta, csak hogy nyomonkövesse, hogy rendben megy e a mozgásfejlődés. Még szerencse, hogy nem kell gyakrabban, mert egyébként 90 euróba kerül, bár szerencsére a biztosítóm fedezi az 50%-át. Azért csak ennyit, mert nem áll szerződésben a biztosítómmal, én pedig ilyen szempontból egy alapcsomagot fizetek a biztosítónál.

Apropó biztosítás: H.-t N. is vagy én is hozzá tudom kötni a biztosításunkhoz, 18 éves korig díjmentesen. Mivel nekem nagyobb csomagom van és jobb biztosítóm, mint N.-nak, ezért hozzám kötöttük H.-t, amit azonnal meg lehetett tenni, ahogy megvolt a BSN száma; egy telefonhívásba került.

Végül pedig egy termék, amire kiutalnék egy termékdesign tervezési nagydíjat. Ez egy cumisüveg, de mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit lát még bele. 😛 És hozzá kell tennem, hogy elérhető különböző méretben, színekben és vastagságban is…

IMAG0469[1]

Amúgy a vicc az, hogy ez a cumisüveg vált be a legjobban*, úgyhogy van itthon már négyféle színben is, és persze különböző méretben 🙂

*A perverz húgom azt javasolta, hogy pontosítsak, hogy kinek vált be a cumisüveg: tehát, hogy egyértelmű legyek, a cumisüveg a babának vált be, ugyanis az üvegnek nem csak az alakja ilyen szuperül formatervezett 😀 hanem a szelep sem a cumi részen van, hanem az üveg alján, így H. sokkal kultúráltabban tud inni az üvegből plusz kevesebbet is bukik, mert kevesebb levegőt nyel.