Júniusban a 3 hetes magyar “nyaralás” után – a nyaralás nem véletlenül van idézőjelben, mert inkább turnénak lehetett volna aposztrofálni – eljutottam odáig, ahova sose gondoltam volna: egy olyan nyaralást szeretnék, ahol nem kell csinálni SEMMIT. Így csupa nagybetűvel. És meleg van és süt a nap. Egy szigetet szeretnék, ahol semmi más nincs, csak szálloda és strand, hogy még kísértésbe se essek, ami a városokat és múzeumokat illeti.
Így Európa rögtön kiesett, mert szerintem nincs olyan európai ország, ami ne lenne tele történelmi és kulturális látnivalók tömkelegével, egyszóval a semmittevés kizárva. Hiszen, ha már elmegyek pl. Görögországba, akkor hülye lennék egy szigeten tölteni az egész vakációt, ha ott van karnyújtásnyira a fél ókori történelem (a görögök amúgy is a nagy kedvenceim voltak).
Az Indonéz szigetvilág is kiesett, egyrészt oda sokkal tovább tart az út – egy 9 hónapossal fél órák is számítanak, amit a repülőn töltesz -, másrészt nagyon drága, legalábbis a karibi térséghez képest.
Kuba, Mexikó, bár árban ugyanott vannak, de az ember oda se segget mereszteni megy, ha már kifizet annyi pénzt.
Szóval maradt Curacao, ami a Holland Antillák egyik szigete. Curacao-ra, bár már nem mondhatjuk, hogy gyarmat, de mind a mai napig Hollandia társult állama, a Holland Királyság alkotmányos része. Persze ettől még nem tartozik az Európai Unióhoz, de az EU állampolgárok vízum nélkül utazhatnak oda és egyéb speciális jogok is vonatkoznak rájuk. A Wiki egyébként teljesen jól összefoglalja, amit a sziget történelméről és látnivalóiról tudni kell.
A D-Reizen utazási irodánál foglaltuk az utunkat, ami tök hülyeség volt, mert nem igazán volt hozzáadott értékük; ha mi magunk szervezzük az utat, az is kb ugyanennyibe került volna (előtte se utaztam és ezután se fogok szervezetten utazni, ebben az esetben az tette meg a hatását, hogy naponta átlag négyszer elsétáltunk a mellettünk levő utazási iroda előtt, és az ember akarva akaratlan rápillant az akciókat hirdető táblákra. Éljen a marketing! 🙂 )
Az utazási irodás csaj viszont beparáztatott az elején, hogy Curacao-n lehet, hogy zika járvány van, ami engem különösebben nem érdekel, egyrészt mert nem vagyok terhes, másrészt meg utánaolvasva, azért elég médiacirkusz szaga van az egésznek, viszont mivel mégiscsak egy 9 hónapossal utazok, felhívtam az itteni ÁNTSZ-t, akik a különböző országok járványaival is foglalkoznak. Hozzájuk kell fordulni, ha valami utazással kapcsolatos oltást akarsz beadatni vagy éppen kérdésed van, mint nekem ebben az esetben a zika. A GGD– nek van egy nagyon korrekt honlapja is, ahol az országokra rákereshetsz járványszempontból, de ha felhívod őket, akkor szóban is tájékoztatnak, hogy szükséges e védőoltás vagy kell e valami extrára odafigyelni. (Egyébként nincs zika, és semmilyen kötelező védőoltás se. A sárgaláz, bár a honlapon ajánlottnak minősül, a nő a telefonban azt mondta, hogy egyáltalán nem szükséges, úgyhogy nem adattuk be.)
Az út 9,5 óra, ami teljesen vállalható még egy kicsi babával is. TUI charterrel utaztunk, ahol sajnos max 61 centiig, azaz szinte csak újszülötteknek áll rendelkezésre a mózes, szerintem a KLM ebben jobb, úgyhogy kicsit kimerítő volt, hogy egyikünk ölében mindig ott fészkelődött/aludt H, de szerintem ez még pont elviselhető volt. Egy ázsiai utazásnál már nem vagyok benne biztos – oda már szerintem érdemes külön helyet venni a babának.
És hát a sziget, az bizony látványos; fehér homok, lélegzetállító naplemente, minden, ami egy romantikus úthoz kell 🙂
A város, Willemstad belvárosa az UNESCO világörökség része a színes házakkal és az Emma királynő ponton híddal, amit egyszerűen félrevontatnak, ha jön egy hajó, ami keresztezi a hidat.
Ez egyébként nagyon vicces volt, mert pont a hídon álltunk, amikor egy kis vontatóhajó érkezett a hídhoz. Felharsantak a szirénák és az emberek szinte rohantak le a hídról. Illetve nem mindenki. Voltak akik, csak megálltak a korlátnál nézelődni. Én ezeket először nem is szúrtam ki, hanem természetesen teljes pánikban rohantam volna a babakocsival, mire N. mutatta a korlátnál fotózó turistákat, és mondta, hogy lassítsak már egy kicsit 🙂 Így a hídon megvártuk, amíg azt kicsit arrébb vontatják, a kis hajó átmegy a híd mellett és utána visszavontatják. Az egész kb 10 percig tartott, úgyhogy gondolom a helyiek rohantak a hídon át, akiknek nincs fölösleges 10 percük, mert mennek a dolgukra, meg persze naponta többször is élvezhetik, úgyhogy nekik ez már nem újdonság.
A belváros nem nagy, néhány sétálóutcából áll és persze a színes házakból a parton. Persze minden tele van szuvenír bolttal, de rengeteg márkás ruhabolt is megtalálható, csak minden piciben. A színes házak A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTTAL kezdődnek – Penha – ahova állítólag Venezuelából járnak át vásárolni az emberek. Európai szemmel igazából egy közepes méretű Douglas parfümériáról beszélünk és egy nagyon mini ruhaboltról 🙂
A hivatalos fizetőeszköz a holland forint, de mindenhol elfogadják az amerikai dollárt is – az automata mindkettőt ad. Az átváltás nagyon egyszerű: fél dollár felel meg egy forintnak. Kártyát a legtöbb helyen elfogadnak, de nagyon fontos, hogy, amíg Hollandiában a legtöbb helyen csak elektronikus kártyával, azaz a Maestro-val lehet fizetni, itt kizárólagosan a dombornyomottal. Az is érdekes, – gondolom az európai kapcsolatok miatt – hogy a MasterCard-ot sokkal több helyen elfogadják, mint a Visa-t. Szóval aki itt akar vásárolgatni, legjobb, ha egy MasterCard kártyával indul útnak 🙂
Mi nem igazán vásárolgattunk egyébként, csak a kötelező szuveníreket (hűtőmágneseket gyűjtök 🙂 ), meg némi pelenkát H-nek. Az árak vegyesek voltak, néha nagyon drágának éreztem: pl egy kisebb csomag pelenka, egy popsitörlő és egy csomag ragtapasz 30 dollár, vagy a szuveníreknek is teljesen beteg áruk volt. Viszont legalább a szuvenír strandruháknak, pólóknak, táskáknak tök jó minősége volt, nem úgy, mint mondjuk a török vagy bármelyik arab országbeli cuccoknak.
Benéztünk egy ékszerboltba is, azok viszont tök normális áron voltak és a sima ezüst ékszerek is nagyon szépen ki voltak dolgozva.
Az éttermekről nem tudok nyilatkozni, mert all inclusive ellátásban voltunk, de erős a gyanúm, hogy drágább lett volna összességében, ha kint eszünk.
Willemstad-ban piac is van, ráadásul úszó piac. Persze itt ne a hatalmas ázsiai úszó piacokra gondoljatok – itt minden kicsi. Nagyon kicsi. Hanem néhány bárkára, amik Venezuelából hozzák a gyümölcsöt és a halat, odaállnak a móló mellé és onnan árulnak. A gyümölcsök nagyon szépek és óriási nagyok; egy avokádó kb akkora volt, mint egy kisebb gyerekfej, de a passion fruit is többszöröse az európainak.
Azért nem bírtunk teljesen a fenekünkön megmaradni, mert a városon kívül egy kis curacao likőrüzemet is meglátogattunk. Már a szállodában feltűnt, hogy Európával ellentétben itt a curacao likőrnek különböző színei vannak; lehet kapni, pirosban, sárgában, zöldben és természetesen a jól megszokott kékben. Itt fény derült a titok nyitjára. Ugyanis a curacao likőr igazából egy Triple Sec, egy speciális, csak a szigeten termő és egyébként teljesen ehetetlen, keserű narancs héjából. A különböző színeket pedig a maga prózai módján az ételszínezék adja. Na, hát egy illúzióval kevesebb 🙂
A szigeten egyébként van még egy barlang és egy kis úszó mangrove erdő, ezeket nem néztük meg, illetve az egész környék egy búvárparadicsom, szóval, aki aktív vízi pihenésre vágyik, az nem fog csalódni.
A víz egyébként szuper meleg – igazi élmény volt benne fürdeni, pedig nem vagyok egy vízi lény, és olyan, mint egy akvárium: akár ha egy sima úszószemüvegben belenézel a vízbe, rögtön színes halak tucatjaival találod szemben magad. Szóval, ha valaki nem érzi magában a kellő erőt a búvárkodáshoz, az snorkel-ezhet; a szállodák általában díjmentesen biztosítanak felszerelést is hozzá.
A sziget persze nagyon rárepült erre a gyönyörű látványosságra, úgyhogy számtalan ilyen jellegű programra fizethet be a turista, például delfinekkel úszás vagy éppen víz alatti óriás teknős etetés.
És a víz mindenhol tiszta. Nem habos. Nem úszkálnak benne műanyag szemetek. A kikötőben sem, a turistákkal és bulizókkal tömött strandokon se és az elhagyatott partokon se. Bár a sziget nem tiszta, a tengerre úgy látszik nagyon vigyáznak.
Curacao-n van egy hosszú száraz évszak és néhány hónap esős. Az esős azt jelenti, hogy naponta 1-2 órát esik az eső. Ez nem sok, de pont elég ahhoz, hogy a 30-32 két fokot a duplájának érezd a magas páratartalom miatt. Mi most szeptemberben voltunk, ami az esős évszak legeleje (nyilván, mikor máskor; úgy megszoktuk egész évben az esőt Hollandiában, hogy még nyaralni is az esős évszakban megyünk). A napi egy óra esőt egyébként bőven ki lehetett bírni, főleg, hogy finom meleg eső volt, mint a Balatonon a nyári zápor. Kivéve, hogy itt, mintha dézsából öntötték volna.
Curacao árnyékos oldala
A legtöbb holland volt már Curacao-n, és, amikor mondtuk nekik, hogy hova megyünk nyaralni, akkor mondták, hogy szép-szép, de Curacao-n nincs semmi. Persze – mondtuk, pont azért megyünk. Aztán, amikor odaértünk, akkor a “semmi” szó átértékelődött. A szigeten magán, tényleg nincs SEMMI. Beleértve az ivóvizet, a növényeket vagy állatokat. A szélességi fokot tekintve, a Szahara aljával van egy vonalon, úgyhogy az éghajlat sivatagos/szavannás, az élővilág pedig ennek megfelelő. Kaktuszok, tüskés, száraz cserjék és a zöld, keserű narancs. Állatok közül pedig kisebb, nagyobb gyíkok: tejuk és leguánok.
A szigeten annyira nincs semmi, hogy a felfedező spanyolok rögtön tovább is álltak. Majd jöttek a britek, de nekik se tetszett, úgyhogy azzal a lendülettel ők is mentek tovább. Így került a hollandok kezére, akik meglátták a piaci rést és a karib térség legnagyobb rabszolgapiacáává emelték a helyet. És dőlt a lé. (Itt már azért kellett volna vissza a briteknek a sziget 😀 ) A rabszolgaság megszűnésével pedig a sziget visszasüllyedt a szegénységbe.
És a legfőbb árnyoldal, a WC: ennél gusztustalanabbak szerintem csak a pottyantós WC-k. Nem tudom, hogy mi lehet az előnye annak, hogy a kagylóban félig áll a víz, de nekem komoly higiéniai fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban.
Összességében nekünk nagyon tetszett a sziget. Igazi kikapcsolódás volt – most erre is volt szükségünk, bár kicsit sajnáltam, hogy nem tudtuk kipróbálni a tengeri kajakozást vagy a stand up paddle-t, de majd legközelebb 🙂 Mert szerintem fogunk még ide jönni, ha H. kicsit nagyobb lesz és már ő is részt tud venni az aktivitásokban. Akkor pedig megnézzük a mangrove erdőt, ugrálunk a sziklákról a tengerbe Kis-Curacao-n és úgy egyáltalán, ki se lehet majd robbantani a tengerből 🙂
Ezek után nem kellett volna csodálkoznom, amikor múlt héten szombaton reggel ezt láttuk a terráriumban:
Holland Waffel 