Egy kis belföldi nyaralás a Holland Antillákon

Júniusban a 3 hetes magyar “nyaralás” után – a nyaralás nem véletlenül van idézőjelben, mert inkább turnénak lehetett volna aposztrofálni – eljutottam odáig, ahova sose gondoltam volna: egy olyan nyaralást szeretnék, ahol nem kell csinálni SEMMIT. Így csupa nagybetűvel. És meleg van és süt a nap. Egy szigetet szeretnék, ahol semmi más nincs, csak szálloda és strand, hogy még kísértésbe se essek, ami a városokat és múzeumokat illeti.
Így Európa rögtön kiesett, mert szerintem nincs olyan európai ország, ami ne lenne tele történelmi és kulturális látnivalók tömkelegével, egyszóval a semmittevés kizárva. Hiszen, ha már elmegyek pl. Görögországba, akkor hülye lennék egy szigeten tölteni az egész vakációt, ha ott van karnyújtásnyira a fél ókori történelem (a görögök amúgy is a nagy kedvenceim voltak).
Az Indonéz szigetvilág is kiesett, egyrészt oda sokkal tovább tart az út – egy 9 hónapossal fél órák is számítanak, amit a repülőn töltesz -, másrészt nagyon drága, legalábbis a karibi térséghez képest.
Kuba, Mexikó, bár árban ugyanott vannak, de az ember oda se segget mereszteni megy, ha már kifizet annyi pénzt.
Szóval maradt Curacao, ami a Holland Antillák egyik szigete. Curacao-ra, bár már nem mondhatjuk, hogy gyarmat, de mind a mai napig Hollandia társult állama, a Holland Királyság alkotmányos része. Persze ettől még nem tartozik az Európai Unióhoz, de az EU állampolgárok vízum nélkül utazhatnak oda és egyéb speciális jogok is vonatkoznak rájuk. A Wiki egyébként teljesen jól összefoglalja, amit a sziget történelméről és látnivalóiról tudni kell.

A D-Reizen utazási irodánál foglaltuk az utunkat, ami tök hülyeség volt, mert nem igazán volt hozzáadott értékük; ha mi magunk szervezzük az utat, az is kb ugyanennyibe került volna (előtte se utaztam és ezután se fogok szervezetten utazni, ebben az esetben az tette meg a hatását, hogy naponta átlag négyszer elsétáltunk a mellettünk levő utazási iroda előtt, és az ember akarva akaratlan rápillant az akciókat hirdető táblákra. Éljen a marketing! 🙂 )
Az utazási irodás csaj viszont beparáztatott az elején, hogy Curacao-n lehet, hogy zika járvány van, ami engem különösebben nem érdekel, egyrészt mert nem vagyok terhes, másrészt meg utánaolvasva, azért elég médiacirkusz szaga van az egésznek, viszont mivel mégiscsak egy 9 hónapossal utazok, felhívtam az itteni ÁNTSZ-t, akik a különböző országok járványaival is foglalkoznak. Hozzájuk kell fordulni, ha valami utazással kapcsolatos oltást akarsz beadatni vagy éppen kérdésed van, mint nekem ebben az esetben a zika. A GGD– nek van egy nagyon korrekt honlapja is, ahol az országokra rákereshetsz járványszempontból, de ha felhívod őket, akkor szóban is tájékoztatnak, hogy szükséges e védőoltás vagy kell e valami extrára odafigyelni. (Egyébként nincs zika, és  semmilyen kötelező védőoltás se. A sárgaláz, bár a honlapon ajánlottnak minősül, a nő a telefonban azt mondta, hogy egyáltalán nem szükséges, úgyhogy nem adattuk  be.)

Az út 9,5 óra, ami teljesen vállalható még egy kicsi babával is. TUI charterrel utaztunk, ahol sajnos max 61 centiig, azaz szinte csak újszülötteknek áll rendelkezésre a mózes, szerintem a KLM ebben jobb, úgyhogy kicsit kimerítő volt, hogy egyikünk ölében mindig ott fészkelődött/aludt H, de szerintem ez még pont elviselhető volt. Egy ázsiai utazásnál már nem vagyok benne biztos – oda már szerintem érdemes külön helyet venni a babának.

És hát a sziget, az bizony látványos; fehér homok, lélegzetállító naplemente, minden, ami egy romantikus úthoz kell 🙂

A város, Willemstad belvárosa az UNESCO világörökség része a színes házakkal és az Emma királynő ponton híddal, amit egyszerűen félrevontatnak, ha jön egy hajó, ami keresztezi a hidat.
Ez egyébként nagyon vicces volt, mert pont a hídon álltunk, amikor egy kis vontatóhajó érkezett a hídhoz. Felharsantak a szirénák és az emberek szinte rohantak le a hídról. Illetve nem mindenki. Voltak akik, csak megálltak a korlátnál nézelődni. Én ezeket először nem is szúrtam ki, hanem természetesen teljes pánikban rohantam volna a babakocsival, mire N. mutatta a korlátnál fotózó turistákat, és mondta, hogy lassítsak már egy kicsit 🙂 Így a hídon megvártuk, amíg azt kicsit arrébb vontatják, a kis hajó átmegy a híd mellett és  utána visszavontatják. Az egész kb 10 percig tartott, úgyhogy gondolom a helyiek rohantak a hídon át, akiknek nincs fölösleges 10 percük, mert mennek a dolgukra, meg persze naponta többször is élvezhetik, úgyhogy nekik ez már nem újdonság.

A belváros nem nagy, néhány sétálóutcából áll és persze a színes házakból a parton. Persze minden tele van szuvenír bolttal, de rengeteg márkás ruhabolt is megtalálható, csak minden piciben. A színes házak A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTTAL kezdődnek – Penha – ahova állítólag Venezuelából járnak át vásárolni az emberek. Európai szemmel igazából egy közepes méretű Douglas parfümériáról beszélünk és egy nagyon mini ruhaboltról 🙂

A hivatalos fizetőeszköz a holland forint, de mindenhol elfogadják az amerikai dollárt is – az automata mindkettőt ad. Az átváltás nagyon egyszerű: fél dollár felel meg egy forintnak. Kártyát a legtöbb helyen elfogadnak, de nagyon fontos, hogy, amíg Hollandiában a legtöbb helyen csak elektronikus kártyával, azaz a Maestro-val lehet fizetni, itt kizárólagosan a dombornyomottal. Az is érdekes, – gondolom az európai kapcsolatok miatt – hogy a MasterCard-ot sokkal több helyen elfogadják, mint a Visa-t. Szóval aki itt akar vásárolgatni, legjobb, ha egy MasterCard kártyával indul útnak 🙂
Mi nem igazán vásárolgattunk egyébként, csak a kötelező szuveníreket (hűtőmágneseket gyűjtök 🙂 ), meg némi pelenkát H-nek. Az árak vegyesek voltak,  néha nagyon drágának éreztem: pl egy kisebb csomag pelenka, egy popsitörlő és egy csomag ragtapasz 30 dollár, vagy a szuveníreknek is teljesen beteg áruk volt. Viszont legalább a szuvenír strandruháknak, pólóknak, táskáknak tök jó minősége volt, nem úgy, mint mondjuk a török vagy bármelyik arab országbeli cuccoknak.
Benéztünk egy ékszerboltba is, azok viszont tök normális áron voltak és a sima ezüst ékszerek is nagyon szépen ki voltak dolgozva.
Az éttermekről nem tudok nyilatkozni, mert all inclusive ellátásban voltunk, de erős a gyanúm, hogy drágább lett volna összességében, ha kint eszünk.

Willemstad-ban piac is van, ráadásul úszó piac. Persze itt ne a hatalmas ázsiai úszó piacokra gondoljatok – itt minden kicsi. Nagyon kicsi. Hanem néhány bárkára, amik Venezuelából hozzák a gyümölcsöt és a halat, odaállnak a móló mellé és onnan árulnak. A gyümölcsök nagyon szépek és óriási nagyok; egy avokádó kb akkora volt, mint egy kisebb gyerekfej, de a passion fruit is többszöröse az európainak.

Azért nem bírtunk teljesen a fenekünkön megmaradni, mert a városon kívül egy kis curacao likőrüzemet is meglátogattunk. Már a szállodában feltűnt, hogy Európával ellentétben itt a curacao likőrnek különböző színei vannak; lehet kapni, pirosban, sárgában, zöldben és természetesen a jól megszokott kékben. Itt fény derült a titok nyitjára. Ugyanis a curacao likőr igazából egy Triple Sec, egy speciális, csak a szigeten termő és egyébként teljesen ehetetlen, keserű narancs héjából. A  különböző színeket pedig a maga prózai módján az ételszínezék adja. Na, hát egy illúzióval kevesebb 🙂

A szigeten egyébként van még egy barlang és egy kis úszó mangrove erdő, ezeket nem néztük meg, illetve az egész környék egy búvárparadicsom, szóval, aki aktív vízi pihenésre vágyik, az nem fog csalódni.
A víz egyébként szuper meleg – igazi élmény volt benne fürdeni, pedig nem vagyok egy vízi lény, és olyan, mint egy akvárium: akár ha egy sima úszószemüvegben belenézel a vízbe, rögtön színes halak tucatjaival találod szemben magad. Szóval, ha valaki nem érzi magában a kellő erőt a búvárkodáshoz, az snorkel-ezhet; a szállodák általában díjmentesen biztosítanak felszerelést is hozzá.
A sziget persze nagyon rárepült erre a gyönyörű látványosságra, úgyhogy számtalan ilyen jellegű programra fizethet be a turista, például delfinekkel úszás vagy éppen víz alatti óriás teknős etetés.
És a víz mindenhol tiszta. Nem habos. Nem úszkálnak benne műanyag szemetek. A kikötőben sem, a turistákkal és bulizókkal tömött strandokon se és az elhagyatott partokon se. Bár a sziget nem tiszta, a tengerre úgy látszik nagyon vigyáznak.

Curacao-n van egy hosszú száraz évszak és néhány hónap esős. Az esős azt jelenti, hogy naponta 1-2 órát esik az eső. Ez nem sok, de pont elég ahhoz, hogy a 30-32 két fokot a duplájának érezd a magas páratartalom miatt. Mi most szeptemberben voltunk, ami az esős évszak legeleje (nyilván, mikor máskor; úgy megszoktuk egész évben az esőt Hollandiában, hogy még nyaralni is az esős évszakban megyünk). A napi egy óra esőt egyébként bőven ki lehetett bírni, főleg, hogy finom meleg eső volt, mint a Balatonon a nyári zápor. Kivéve, hogy itt, mintha dézsából öntötték volna.

Curacao árnyékos oldala

A legtöbb holland volt már Curacao-n, és, amikor mondtuk nekik, hogy hova megyünk nyaralni, akkor mondták, hogy szép-szép, de Curacao-n nincs semmi. Persze – mondtuk, pont azért megyünk. Aztán, amikor odaértünk, akkor a “semmi” szó átértékelődött. A szigeten magán, tényleg nincs SEMMI. Beleértve az ivóvizet, a növényeket vagy állatokat. A szélességi fokot tekintve, a Szahara aljával van egy vonalon, úgyhogy az éghajlat sivatagos/szavannás, az élővilág pedig ennek megfelelő. Kaktuszok, tüskés, száraz cserjék és a zöld, keserű narancs. Állatok közül pedig kisebb, nagyobb gyíkok: tejuk és leguánok.

A szigeten annyira nincs semmi, hogy a felfedező spanyolok rögtön tovább is álltak. Majd jöttek a britek, de nekik se tetszett, úgyhogy azzal a lendülettel ők is mentek tovább. Így került a hollandok kezére, akik meglátták a piaci rést és a karib térség legnagyobb rabszolgapiacáává emelték a helyet. És dőlt a lé. (Itt már azért kellett volna vissza a briteknek a sziget 😀 ) A rabszolgaság megszűnésével pedig a sziget visszasüllyedt a szegénységbe.

És a legfőbb árnyoldal, a WC: ennél gusztustalanabbak szerintem csak a pottyantós WC-k. Nem tudom, hogy mi lehet az előnye annak, hogy a kagylóban félig áll a víz, de nekem komoly higiéniai fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban.

imag1666

Összességében nekünk nagyon tetszett a sziget. Igazi kikapcsolódás volt – most erre is volt szükségünk, bár kicsit sajnáltam, hogy nem tudtuk kipróbálni a tengeri kajakozást vagy a stand up paddle-t, de majd legközelebb 🙂 Mert szerintem fogunk még ide jönni, ha H. kicsit nagyobb lesz és már ő is részt tud venni az aktivitásokban. Akkor pedig megnézzük a mangrove erdőt, ugrálunk a sziklákról a tengerbe Kis-Curacao-n és úgy egyáltalán, ki se lehet majd robbantani a tengerből 🙂

A kígyókeltető nyomában

Most felfedem kis családunk két eddig titkolt tagját: Arkhimédesz és Pythagorasz két királypiton, akik 5 illetve 3 éve részei az életünknek. Arkhimédesz valójában María Arkhimédesz, mert lány. (A Maríát húgom kérésére biggyesztettük a neve elé, mert szerinte identitászavaros lesz, ha hagyjuk fiú néven élni. Szerintem nem, tudniillik a kígyók nem hallanak, de ezen semmiképpen ne múljon az identitása. 🙂 )

A két jószág H. érkezéséig a vendégszobában lakott két külön terráriumban, nem értem, hogy a vendégek miért szerettek volna inkább a nappaliban aludni 😛 viszont az evidens, hogy kisbabát nem teszünk egybe kígyókkal, még akkor sem, ha az együttélés jelenleg a kígyókra nézve veszélyesebb, mint a gyerekre. Tehát átköltöztettük kígyóékat a mi szobánkba, immár egy közös terráriumba, így Arkhimédesz és Pythagorasz, akik eddig csak a lakóhelyeiken kívül randizgattak, most összeköltöztek. Ráadásul, míg addig minden este kijöttek a terráriumból, ezentúl köszönték szépen, inkább egymással voltak elfoglalva, eszük ágában sem volt kijönni. 🙂

IMAG0826 Ezek után nem kellett volna csodálkoznom, amikor múlt héten szombaton reggel ezt láttuk a terráriumban:

7 tojás!!! Hozzáteszem N. már hetek óta mondta, hogy szerinte Arkhimédesz tojásos, mert elég nagy a bélése. Tényleg az volt, sőt akkor már majdnem 3 hónapja nem evett, ami meg aztán tényleg gyanúra adhatott volna okot, mert eddig eléggé zabás volt. Persze a tojások gondolatát elvetettem, mert kígyóék már tavaly is próbálkoztak, csak nem jártak sikerrel, de teljes pánikban böngésztem az internetet, hogy mitől lehet Arkhimédesz így felfúvódva. Szóval szombat délelőtt elvetettem az összes korábbi diagnózisomat és immár azon pánikoltam, hogy rohamtempóban felfrissítsem a tudásomat a kígyótojásokról illetve azok kikeltetéséről. Mivel a kígyótojásoknak kb 65 napon keresztül állandó 30-31 fokra és 85-95% páratartalomra van szükségük, ezért a terráriumban nagyjából lehetetlen őket kikeltetni (főleg a páratartalom miatt), mindenképpen inkubátorra van szükség. Így szombat reggel megindult a hajsza az inkubátorért.

Rotterdam mellett Maassluis-ben már korábban találtunk egy szuper hüllős boltot, a Blue Lagoon-t. Van webshopjuk is, de egy nagyon jó hagyományos üzletük is rengeteg cuccal illetve ami miatt rájuk találtunk anno: üzemeltetnek egy hüllőpanziót, azaz ha hosszú vakációra mész, be tudod adni a hüllőidet, mint a kutyákat kutyapanzióba! Amikor mi voltunk, akkor a mi pitonjaink mellett még 2 szakállas agáma nyaralt, természetesen külön terráriumban 🙂

Naivan azt gondoltuk, hogy megússzuk az utat Maassluis-ba és esetleg találunk helyben is keltetőt, úgyhogy első utunk a helyi állatkereskedésbe vezetett, ahol a kaját szoktuk venni a kígyóknak. Patkányuk van, inkubátoruk sajnos nincs eladó, de a tojásokat szívesen megvennék (Hogy gondolta, hogy visszük be a kígyótojásokat? Tojástartóban??). Akkor gondolkodjunk kicsit nagyobban: Tuin&Dier; ez egy nagy kert és állatszaküzlet. Itt már valamivel nagyobb a hüllős polc, de inkubátort itt sem árulnak. Ezt a boltot egyébként nagyon szeretem; főleg kerti cuccokkal kapcsolatosan szoktam arra járni, de mindig megnézem az állatos részt is. Óriási kutya-macska részlege van és jellemzően 2-3 kutyás emberke mindig van az üzletben. Nagyon tetszik, hogy a kutyák nem csak a nekik szóló speciális boltokban, hanem a legtöbb üzletben abszolút szívesen látott vendégek.

Szóval nem úsztuk meg az utat (szerencsére itt nincsenek vészes távolságok, 1 óra oda és 1 óra vissza), borítottuk az aznapi motorozós terveinket és rohantunk a keltetőért. Kinéztünk a neten, egy cuki tojás alakút, de azt sajnos buktuk, mert a valóságban annyira pici volt, hogy kb 3 kígyótojás fért volna bele, úgyhogy majdnem háromszor annyiért vehettünk nagyot, amiben viszont legalább az összes tojás kényelmesen elfér és a fűtő funkció mellett hűtő funkciója is van, ha esetleg teleltetni szeretnénk az állatokat. Nem szeretnénk, de borhűtőnek jó lesz majd 😀
Mellesleg a tojásokat ez a kereskedés is szerette volna megvenni, de majd előbb megnézzük mi, hogy mi kel ki a tojásból (50%-ban Pastel morfot várunk).

Külön műsorszám volt, amíg találtunk megfelelő méretű műanyagdobozokat (semmi extra, amiben a kaját tárolják az emberek, csak megfelelő alapterületű és mélységű kellett), végül az IKEÁban sikerült és lett még legalább 8 másik dobozunk a szükséges kettő mellé; és legalább ott gyorsan meg is tudtunk ebédelni 🙂

IMAG1194

Azóta a kamrában kelnek a tojások és eddig – lekopogom -, úgy tűnik, hogy jól érzik magukat, aztán két hónap múlva pedig meglátjuk. Mindenesetre, akinek kell kiskígyó, az jelentkezhet 🙂