Akárhol olvastunk utána, mindenhol csak a rémtörténeteket hallottuk a holland regisztrációval kapcsolatban; hónapokig eltart, rengeteg utánajárással jár, az önkormányzati hivatalban nem beszélnek nyelveket (van olyan ország, ahol igen???), nem segítőkészek… stb. Úgyhogy előre örültem a témának, amivel minden bizonnyal hosszas posztokat megtölthetek, mire sikerül a holland bürokrácia rögös útvesztőjében eligazodni.
N. minden eshetőségre felkészülve még Magyarországról telefonált időpontért a regisztrációs hivatalba, hiszen az első 3 hónapban muszáj regisztrálni, különben bünti van. 2 héttel későbbre kapott időpontot – most csütörtökre -, ami teljesen okénak tűnt, főleg annak, aki a magyar bürokrácián szocializálódott. Csütörtökön N. bement az eindhoveni önkormányzati hivatalba, letette az asztalra a hitelesített anyakönyvi kivonatát és a lakásbérleti szerződését és megkapta a BSN számát. Ennyi.
Hát ebből nem hogy több poszt, de még egy normális sem jött ki. Úgy látszik, legalább van előnye a magyar horror-bürokráciának: bármilyen más országban egy önkormányzati vagy bármilyen államigazgatási ügyintézés sétagalopp lesz. 🙂
Magához a regisztrációhoz egyébként egy fél évnél nem régebbi anyakönyvi kivonat kell, amit a magyar Külügyminisztérium hitelesít 5 500 forintért, hiszen valamiből nekik is meg kell élniük. Egyébként Magyarország is halad a korral, mert az anyakönyvi kivonatot 3 nyelven adják ki (angolul és franciául), úgyhogy nem kell külön lefordíttatni, hanem ezt is elfogadják nagyjából bárhol.
Sokat elárult egyébként, hogy az Okmányirodában a leghosszabb sor az anyakönyvi kivonat másolatáért kígyózott (és nem a rengeteg házasság miatt). És végül is nem is kellett ordítoznom, mert bár már mindenki, aki utánam jött, előttem került sorra, de egy cigányasszony, akivel egy időben érkeztem, kiverte a balhét, és akkor már gyorsan sorra kerültem én is.
Amúgy elképzelhető, hogy Hollandiában az ügyintézők nem kávéznak egész nap a fénymásoló mellett munka helyett, mert N. egy nappal később már meg is kapta az első levelét az önkormányzattól.
Két héten belül pedig megkapja a Stad Pass-át is, amivel fél áron tud majd úszni (2,5 euróért).
Amivel viszont N.-nak még nem sikerült előbbre jutnia, az a foci. Annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, hogy Hollandiában végtelenül egyszerű focicsapatot találni, mert rengeteg van, egyelőre ez egy vég nélküli történetnek tűnik. A probléma ott kezdődik, hogy a hollandok nem úgy értelmezik a focit, hogy néhány sörhasú 40-es fazon a teremben rugdalja a labdát egy héten egyszer…
A foci ott úgy kezdődik, hogy nagy pályás, edző van és meccsek. N. most másfél hét folyamatos keresgélés és utánajárás után kedden megy a harmadik csapathoz, ahol végre az edzővel is tud beszélni. 🙂
Végül is lehet, hogy így ez lesz az a téma, ami több bejegyzést is megél.
És majd a betegbiztosítás, amiben még nem merültem el, de elsőre elég ijesztő és átláthatatlan…
Holland Waffel 