Figyelem, a poszt általánosításokat tartalmaz; akinek nem inge…
Pénteken megérkezett a “vacantie geld”, azaz a szabadság pénz. Ez Hollandiában amolyan 13. havi fizetésként értelmezhető; sok cég a nyári szabadságidőszak előtt a fizetés mellé utal kb még egy hónapnak megfelelő összeget, csak hogy az alkalmazottak biztos ki tudják pihenni magukat a vakáció alatt 🙂
Ez minket eléggé váratlanul ért, ugyanis bár bent volt N. szerződésében, nem fordítottunk rá különösebb figyelmet (annak idején örültünk, hogy megvan a munkaszerződés, egy jó bruttóval 🙂 ). N. egyszer rákérdezett egy kollegájánál, hogy ez micsoda, amire ő valami olyasmit válaszolt, hogy az a fizetés része, amit mi úgy értelmeztük, hogy akkor ez valahogy bele van építve a fizuba, így nem is törődtünk vele. Szóval igazán kellemes meglepetés volt a nem várt majdnem plusz egy havi pénz.
Ennek örömére hétvégén csaptunk egy kis vásárlást, hogy felfrissítsük a ruhatárunkat. A kedvenc ruhaboltom előtt pedig összefutottunk N. ex-főnökének a feleségével, aki tulajdonképpen ezt a bejegyzést ihlette.
N. volt főnöke sajnos csak azért volt, mert áttették egy másik osztályra; a feleség is ugyanannál a cégnél dolgozik, csak marketing területen. A volt főnök holland, a feleség – nevezzük ezentúl D.-nek – szlovák. Egyébként jóban vagyunk a családdal – van 2 gyerek is, mi is voltunk már náluk, ők is nálunk. A pasi, bár elsőre picit merev, de amúgy nagyon jó fej, könnyen el lehet vele beszélgetni mindenféle témáról. D. hogy is mondjam, tipikus k-európai. Egy szegényebb családból származik, ezért számára a pénz kiemelkedően fontos. Nem is annyira a pénz tulajdonlása, hanem inkább az, hogy költse. Ezzel idáig semmi probléma nem lenne, hiszen, melyik nő nem szereti költeni a pénzt, beleértve saját magamat 🙂
A nagyobb probléma, hogy bár a múltja jelentősen meghatározza a jelenjét, mégis kicsit olyan, mintha elfelejtette volna, hogy honnan jön; tipikusan az a fajta, aki most, hogy eltöltött itt egy jó pár évet, felült a magas lóra és onnan nézeget.
D. épp távozott a boltból, amikor mi érkeztünk, úgyhogy az ajtóban megálltunk egy kicsit dumálni. A szokásos kötelező “hogy vagy? – jól, és te?” körök után:
– Na, és sikerült valami jót vásárolnod?
– Igen, elég sok mindent; elköltöttem 430 eurót. – mutatja nekem a blokkot.
Én utoljára általános iskolában dicsekedtem, hogy mennyibe kerültek a ruháim, utána rájöttem, hogy ez gáz, és azóta sem teszem. És egyébként tudom, hogy neked is megérkezett a vacantie geld 🙂 szóval jót mosolyogtam az egészen.
A beszélgetés további része is izgalmas volt, ugyanis D. a vakációról mesélt. Szlovákiában voltak a szüleinél, de nem is ez a lényeg, hanem , hogy elmondta, hogy végre először repülővel mentek Bécsbe, ott autót béreltek és úgy mentek tovább. Ugyanis korábban busszal utaztak vagy autóval. “Most végre, életemben először gazdagnak érezhettem magam. Úgy utaztunk, mint a gazdagok, nem kellett 24 órát nyomorogni az autóban vagy a buszon.”
Ez szöget ütött a fejembe. Abszolút aláírom, hogy repülővel – még ha egy tömött, a helyért verekedős Wizzair/transavia járatról is beszélünk – kényelmesebb, mint a 24 órát vezetni, de mondjuk még mindig nem hasonlítanám ahhoz, ahogy a gazdagok utaznak.
Mekkora különbség van a holland és ebben az esetben szlovák, de nyugodtan mondhatom, hogy a kelet-európai mentalitás között! Egy kelet-európainak, az, hogy repülővel utazik haza, az már gazdagság, Egy hollandnak pedig ez természetes. Meg sem fordul a fejében, hogy ezt gazdagságnak definiálja. Miért utazik akkor mégis autóval vagy busszal? MERT OLCSÓBB! A hollandoknál nincs nagyobb spúr a földön: előttem van a kép, ahogy R. (a férj) kalkulálja a szlovák út költségeit: céges autó + most a benzin nem is olyan drága vs. repülőút + autóbérlés. És D. hiába él az egyik leggazdagabb országban, mégis szegénynek érzi magát, mert nem repülővel utaznak.
Egyébként magunkon is látom: itt, ha két fizu van egy háztartásban, akkor simán megengedhetsz magadnak egy luxusautót vagy sportautót is – ezt azért említem példának, mert N. eléggé autóőrült, és szeretne előbb-utóbb egy szép nagy autót 🙂 Ennek ellenére a hollandok jellemzően kicsi autókkal és átlagos márkákkal járnak. Ha egy nagyobb mercédeszt látunk, akkor annak legtöbbször lengyel rendszáma van vagy arab fazon ül benne. Itt az autó egyszerűen nem státusz szimbólum, és nem attól leszel gazdag, mert mercédeszed van vagy BMWd.
Persze a hollandoknak is megvannak a heppjei, amire költenek: biciklire például semmi pénzt nem sajnálnak. Több ismerősünk is van, akiknek 4-5 biciklije van, köztük akad olyan, ami 4-5 ezer eurós (ezért már egy használt motort veszünk!!). Vagy itt Almereben, kis túlzással minden sarkon van egy kikötő, ami tele van szuper vitorlás hajókkal. Néha szoktunk sétálgatni ilyen helyeken, és teljesen átlagos családok használják őket, a parkolóban teljesen átlagos autók vannak. Itt a vitorlázás nem luxus, hanem az átlag élet része.
Szóval azt hiszem ez az egyik igazán nagy kulturális különbség Kelet- és Nyugat-Európa közt: mit tekintesz gazdagságnak. És ebben az esetben már nagyobb rugalmasságra van szükség, főleg a vegyes házasságok esetén, mint az, hogy elfogadom, hogy itt kwark van túró helyett.
Nekünk szerencsére mindegy, ha veszünk is nagy autót; egyrészt mi nem a státuszért vesszük, másrészt, mert N.-val van egy megállapodásunk: ahány lóerős autót vesz, nekem annyi pár cipőm lehet a gardróbban 😀
Holland Waffel 